Míg a legtöbb 5 éves gyerek iskolába jár és játszik, a délnyugat-kínai Anna Wang a nagymamájára és a 92 éves dédmamájára vigyáz. De nem csak játékból, valójában ő az egyedüli gondozója az idős asszonyoknak, olyan körülmények között, amit egy gyereknek már önmagában is nehéz lenne elviselni.

Anna apja ugyanis ismeretlen okból börtönbe került, amikor ő még csak 3 hónapos volt, az anyja pedig újraházasodott és nem sokkal később elhagyta a kislányt.

Anna így a gyéren lakott Zuyin-hegyek között maradt beteg nagymamájával, 92 éves dédanyjával, és hamar fel kellett nőnie: elkezdett főzni, takarítani, és ellátni a nagyikat.
Hála az egyik nagyvonalú szomszédnak Anna például egy közeli kis gazdaságból tud zöldségeket szedni, de ő fürdeti az idős nőket, és vezeti őket kézenfogva mindenhova.

A történetnél már csak a fotók szívszorítóbbak, amik egy elveszett gyerekkor, és egy aprócska csoda képei egyszerre:

(via dailymail)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában