A súlyok emelgetése mellett szentelj időt a nyújtásra is, az izmaidnak nagy szüksége van rá, és hidd, el az eredmény nem marad el, sőt látványos lesz.

Közvetlenül edzés után két fontos dolgot kellene csinálnod, ez pedig a levezetés és a nyújtás lenne. Előbbi a terhelés fokozatos csökkentését és szervezeted lecsillapítását jelenti – így kerülheted el, hogy például hirtelen leessen a vérnyomásod és rosszul legyél –, utóbbi pedig a megterhelt izmok megnyújtását. Ez pedig azért fontos, mert így nem rövidülnek meg az izmaid és a mozgástartományuk sem csökken le.

Ráadásul a Journal of Applied Physiology kutatásából az is kiderült, hogy nyújtással akár 318%-kal növelheted izmaidat egy hónapon belül.

Ez elsőre talán hülyeségnek tűnik, pedig nem az. A nyújtás során ugyanis az izmokat körülvevő rostos anyagot, az úgynevezett izompólyákat nyújtod meg, ez pedig lehetővé teszi, hogy több hely jusson az izmoknak a növekedés során.

Amire figyelj a nyújtógyakorlatok végzése során:

  • lassan csináld,
  • legalább 30 másodpercig tartsd meg,
  • és rugózás nélkül végezd, azaz statikus gyakorlat legyen. (A dinamikus, azaz a ruzgózós nyújtásokat hideg izmok esetén, vagyis az edzések előtt érdemes végrehajtani.)

Az izomnöveléshez nemcsak az edzőteremben kell odatenned magad, hanem a könyhában is:

(via , fotó: topstretch.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.