Új kedvenc sorozatunkban, a Magyarország hálószobájában, szakmai partnerünkkel, a Vágyaim.hu csapatával elemezzük kishazánk szexuális szokásait vásárlások alapján, ezúttal pedig a síkosítók családja lesz a téma, megtudhatjuk hol fogy a legtöbb, és hogy melyik az ország kedvenc síkosítója.

A korábbi epizódjainkat itt találod, volt már szó arról, hogy milyen szexruhákba öltözünk be legszívesebben, melyek a 25 év alatti lányok kedvenc vibrátorai, ahogy arról is, hogy mitől félnek a vásárlók a legjobban, amikor egy szexshopban vásárolnak. Ezúttal a Vágyaim.hu csapatával azt nézzük meg,

melyik megyében fogy leginkább a síkosító, és ebből érdekes következtetéseket vonunk majd le.

A síkosító már a hétköznapok része

A síkosítók használata ma már teljesen elfogadott, a hétköznapi rutin része. Harminc évvel ezelőtt még rendkívül izgalmas téma volt, hiszen csak szexshopokban lehetett kapni ezeket a géleket, de ma már bármelyik nagyobb áruház polcain ott figyelnek az óvszerek mellett a síkosítók is, ahogy már az egyszerűbb vibrátorok is megjelentek a drogériákban, de azért itt lehet cizellálni a témát.

Ha tudnád, hányféle síkosító van, még azt is jogos felvetésként lehetne kezelni, hogy önálló szakirány legyen belőle a felsőoktatásban.

Szóval, a kilencvenes-kétezres évek pornóforradalma kanonizálta a legpopulárisabb kiegészítőket, eszközöket, így a hétköznapjaink részévé vált már, hogy nem árt, ha van otthon síkosító, akár egészségügyi, akár kalandosabb okokból kifolyólag. Jobb esetben, és hibátlan egészség mellett, klasszikus pénisz-punci buliban, felfokozott izgalmi állapotban mondhatjuk, hogy nincs is rá szükség, hiszen az előjáték során a nemi szerveink kellően síkosítják magukat is, nem beszélve az orális örömökről, így a jobb háztartásokban ritka a szárazon támadás intézménye, de sajnos idővel sok párkapcsolat eljut oda a kezdeti rózsaszín vattacukor állapotából, amikor minden sarkon csókolózás történik, odáig, hogy

ha szerda, akkor szex lesz, úgyhogy ne csinálj magadnak programot 20:30 és 20:35 között!

Előjáték vs síkosító

Az előjáték általános elkopásával, és az azonnali akciózások idejében előbb-utóbb megjelenik az igény a síkosításra, ugyanis a nemi szervek nem veszik fel ilyen gyorsan a fordulatot, amennyire a közepébe akarunk csapni, ilyenkor pedig kellő nedvesség híján jöhet a fájdalmas dörzsölés, ami minden, csak nem nagy élmény a nőknek, de a férfiaknak sem.

Budapesten lakosságarányosan majdnem tízszer annyi síkosító fogy, mint például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében,

ami jelentheti azt is, hogy a nyírségi férfiak igazán a tenyerükön hordozzák a nőket, félórás előjátékkal kényeztetik minden testrészüket, mielőtt megtörténik a behatolás, és a szabolcsi nők nem győzik kivárni, hogy a párjuk megunja a nyakuk finom csókolgatását, de akár azt is jelentheti, hogy ebben a megyében, meg úgy általában Kelet-Magyarországon nem kerítenek nagy feneket annak, hogy izgatott állapotban csapjanak a közepébe a dolgoknak.

Mi itt a budapesti szerkesztőségben abban bízunk, hogy a megye adja az ország legjobban csókoló alfahímjeit, és együttérzően nézünk szomorú szemekkel a Komárom-Esztergom megyei nőkre, ahol kétszer annyi síkosító fogy lakosságarányosan. Viszont lehet, hogy kevesebb a smárolás Esztergomban, de több a gondoskodás legalább!

Toplista, pezsgő, csoki, eper és a többiek

Gondolhatjuk azt tehát, hogy ez szexuális nyitottság és felvilágosultság kérdése is, mindenesetre mutatjuk az ország elsőszámú síkosítóját, ez pedig az Easyglide vízbázisú síkosító, az összes eladás majdnem 13%-át ez a termék teszi ki, megelőzve a JustGlide terméket, és a dobogó harmadik fokára 7,34%-os részesedéssel már egy izgalmasabb játékos, az EasyGlide anál futott be. És itt meg is érkeztünk oda, hogy ha egy lakással arrébb érdeklődünk, akkor már szinte minden műkedvelőnek ott van a rutinjában, hogy a hátsó bejárathoz elengedhetetlen a síkosítás, ott máshogy működik a rendszer.

És ez még csak kétféle síkosító volt, nézz körül, hogy hányféle színű, illatú, ízű síkosító áll rendelkezésre a különleges síkosítók menüpontban annak érdekében, hogy minél élvezetesebben örülhessetek egymásnak, arról nem is beszélve, hogy az együttlétek időtartamát is megnöveli.

Akadnak olyan csomagok is, ahol síkosító, masszázsolaj és gyertya szettben együtt jár, ez elég klassz ajándéknak is tűnik így karácsony közeledtével.

Kérdés: Te használsz síkosítót?

Te használsz síkosítót?

A cikk elkészítésében partnerünk volt a Vágyaim.hu.

(Fotók: Unsplash, Vágyaim.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában