Hivatalosan is ideje leállni a hipszterek gúnyolásával. A szakállas férfiak jobban bejönnek a csajoknak, mint a frissen borotváltak.

Legalábbis erre a megállapításra jutott a Journal of Evolutionary Biology tanulmánya, amelynek keretein belül 8500 nőt kértek meg arra, hogy értékeljék a férfiak megjelenését, mint potenciális élettársét.

A férfiakat lefotózták frissen borotválva, illetve 5 nappal, 10 nappal és 4 héttel borotválkozás után is.

Az eredmény pedig valóban megdöbbentő: minden egyes nő arcszőrzettel rendelkező férfit értékelt a legtöbbre.

A határozott borosta viszi a pálmát, a legtöbb nő szívét az fogta meg. Második helyen végzett a teljes szakáll, harmadikon pedig a gyenge borosta. Ennek oka az lehet, hogy a szakáll megfelelően jelzi a férfi életkorát, érettségét és szociális dominanciáját.

A szakáll különösen akkor fontos a nőknek, amikor hosszútávra választanak partnert maguknak, hiszen az arcszőrzet alapján arra asszociálnak, hogy az adott férfi képes lehet sikeresen felvenni a versenyt "más hímekkel az erőforrásokért", tehát ennek is megvan a maga evolúciós magyarázata.

Vajon tényleg itt a legfőbb ideje annak, hogy kukába vágjuk a borotvát?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés