Négyszer alacsonyabb a Tevere vízszintje, mint lennie kellene.

A rendkívüli szárazság Olaszországot sem kíméli, ott van például Róma folyója, a Tevere (korábban Tibris néven futott), amelynek vízszintje minimálisra csökkent, és a megszokott legalább négy és fél méterről mindössze 112 centiméterre süllyedt.

A drasztikus vízszintcsökkenés hatására pedig a folyó medréből egy, az első századból származó híd maradványai tűntek elő:

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Nero császárnak tulajdonított ókori híd helye már ismert volt, de a szerkezet a történelem során nagyon ritkán volt látható, mivel maradványait a folyó fedi, vagyis csak fedte.

Talán mondanunk sem kell, hogy a túl alacsony vízszint veszélyt jelent a folyó ökoszisztémájára, valamint a hajózást is akadályozza. A folyó területét egyébként már korábban katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították a tartós csapadékhiány miatt.

(Forrás: La Repubblica, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Korábban nem látott anyagra bukkantak az Oroszország felett felrobbant meteoritban

Azt feltételezik, hogy a hirosimai atombombánál 30-szor nagyobb erejű robbanás során keletkezett magas hőmérsékleti és nagynyomású körülmények teremtették.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szabadultunk, de visszakívánkozunk

Nagy haj, szomorú szemek

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés