Enni viszont muszáj. A káros hatásait azonban lehet csökkenteni.

A földterületek mezőgazdasági célokat szolgáló megtisztítása, az erdőirtás, a trágyázás, a haszonállatok és a hulladéktermelés mind hozzájárulnak ahhoz a kibocsátáshoz, amely a bolygó 7,7 milliárdos népességének élelmezéséhez szükséges rendszerből származik.

Számos jelentés foglalkozott már az élelmiszerek éghajlati lábnyomának számszerűsítésével, de az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) szakemberei által vezetett legújabb kutatás az első, amely felölel minden országot és szektort a termeléstől kezdve a csomagoláson és az elosztáson át az élelmiszerhulladák kidobásáig.

A szakemberek szerint

2015-ben az élelmiszerrendszerhez köthető kibocsátások voltak a felelősek a globális emisszió 34 százalékáért.

A kibocsátások nagyjából fele szén-dioxid volt, amely elsősorban a földhasználatból, valamint a csomagoláshoz, szállításhoz és feldolgozáshoz kötődő energiafelhasználásból eredt. A kibocsátások egyharmadát a haszonállatoktól, valamint a rizstermelésből és a biohulladékból eredő metán tette ki, a fennmaradó rész döntően a megtermékenyítő közegekből származó dinitrogén-oxid volt, de a szakemberek szerint a fluorozott gázok mennyisége is egyre növekszik.

A hat legnagyobb élelmiszerrendszer-kibocsátó 2015-ben:

  • Kína (a globális kibocsátás 13,5 százaléka),
  • Indonézia (8,8 százalék),
  • Egyesült Államok (8,2 százalék),
  • Brazília (7,4 százalék),
  • Európai Unió (6,7 százalék),
  • India (6,3 százalék).

A globális élelmiszerrendszer egyre energiaintenzívebbé válik: a kibocsátásának csaknem egyharmada közvetlenül az energiafogyasztásból származik.

A jelentés szerint továbbá

az élelmiszerek által megtett út "kevésbé fontos, mint a csomagolásuk",

2015-ben ugyanis a szállítás az összkibocsátás 4,8 százalékáért, míg a csomagolás az 5,4 százalékáért volt felelős.

A szakemberek a hatékonyságot növelő irányelvek bevezetésére, az ellátási láncon belüli kibocsátás csökkentésére és az egészségesebb ételekhez való hozzáférés elősegítésére szólítanak fel.

Ez is érdekelhet:

Még a járművek kipufogógázánál is mérgezőbb a bozóttüzek füstje

A klímaváltozás miatt az erdőtüzek egyre szélsőségesebbekké válnak, ez meg ugye az egészségünkre is komoly veszélyt jelent.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nehéz elkapni a pillanatot, amikor Christina épp nem mosolyog

Ez a lány nagyon vad

Ennek a lánynak bármikor lövünk egy hárompálcás plüssdelfint a céllövöldében

További cikkeink a témában