Egy új tanulmány szerint jó hatással lehet az életedre, ha rendszeresíted a reggeli ágyazást.

A kutatás során 1000 ember ágyazási szokásait mérték fel, azt vizsgálva, hogy a beágyazás milyen hatással van az egészségükre és a hatékonyságukra.
Az eredményekből pedig kiderült, hogy azok, akik minden reggel beágyaznak, sokkal elégedettebbek.

Ugyanis az ágyazás kora reggel olyan érzéssel tölti el az embert, hogy már elért valamit, pedig még el sem kezdődött a nap, ez az érzés pedig kihat a nap további részében hozott döntésekre is. Azok között, akik rendszeresen beágyaznak, négyből hárman érezték azt a vizsgálat során, hogy egész nap hatékonyak voltak. Azok között, akik nem ágyaznak be, csupán 50 százalék érezte ugyanezt. Ráadásul az is kiderült, hogy a beágyazó emberek kétszer elégedettebbek a munkájukkal.

Tegyél egy próbát!

via

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hoppá, akár heteken belül megkezdődhet a Steam Machine forgalmazása

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
23% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
77% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Hirdetés