Fedett pályás boros világrekordra készülnek a Borjour szervező: soha ennyi borászatot nem zsúfoltak össze egy helyre.

Még nem volt ennyi magyar borászat egy fedél alatt… Az év legnagyobb beltéri kóstolóját szervezi a Borjour produkció: a február 15–i rendezvényen közel kétszáz borászat és borkereskedés mutatja meg újdonságait. A gigantikus borkóstoló – a Borjour Magnum – helyszíne a Millenáris két nagy épülete; a galériákkal együtt három szinten, több mint háromezer négyzetméteren helyezik majd el a kiállítók asztalait.

A nagyszabású kóstoló vendégei egyetlen belépő megváltásával bármely kiállított bort megkóstolhatják, külön fizetés nélkül. A szervezők számítása szerint az érdeklődők összesen több mint hatszáz különböző tétel közül válogathatnak, de a borászatokon túl jelen lesz jó néhány kis, kézműves gasztronómiai kiállító is, azaz házi sajtok, sonkák, csokoládék is lesznek a felhozatalban.

A Borjour szervezőinek célja, hogy egy alacsony költségvetésű rendezvényen lehetőséget biztosítsanak a magyar borászatok és a bor iránt érdeklődők találkozására. A borászati kiállítók a rendezvényen nem fizetnek standdíjat vagy egyéb juttatást, míg a vendégek reális áron juthatnak be az egynapos eseményre, ahol szabadon válogathatnak kedvenceik között.
A fő kóstoló előtt, a kora délutáni órákban a szakmai résztvevőket várják, ekkor borkereskedők, borbeszerzők, sommelier-k, gasztronómiai képviselők látogathatják végig a borászok standjait.

Az idei a negyedik Borjour Magnum, mely várhatóan a legnagyobb is lesz egyben, a szervezők közel háromezer résztvevővel, és a rendezvény végén több mint ötezer üres palackkal kalkulálnak…

Borjour Magnum
2014. február 15.
Millenáris, „B” és „D” épület
További infók itt.

Játék

Na és akkor a kérdés, ami nagyon nehéz lesz, főleg, ha végigolvastad a cikket: hány palack bort hoznak idén a borászok a Magnumra?

A) 1500
B) 5000
C) 9000

A megfejtéseket február 10-éig küldd el a [email protected] e-mail címre. Eredményhirdetés február 11-én. Az e-mail tárgyának tüntesd fel ezt: Borjour. Mindent bele!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés