Davide Sasso egy nagyon novarai fotós és digitális művész, aki Olaszországban készít olyan utcai és természetfotókat, amelyeknek a színeitől szinte hipnotikus állapotba kerül a hétköznapi ember.

Alkotásaiban természetesen nem kevés utómunka is van, lényegében a drámai összhatású színeket is így kapja meg, ebben pedig a japán anime jelent számára hatalmas inspirációt:

„A telített színeket, valamint ezt a hangulatot és stílust főként Mijazaki Hajao és Sinkai Makoto animéi ihlették. Remélem, hogy mihamarabb eljutok Japánba, addig is tovább folytatom itt a fotózást.”

A képeket egyébként Olaszország különböző városaiban, például Firenzében, Velencében, Rómában és Milánóban készítette, és külön kiemelte, hogy nagy szerencséje van a témákat illetően, ugyanis Olaszország az egyik legszebb hely a világon, amely nagyon különböző, egyedülálló helyekkel rendelkezik.

Ez is érdekelhet:

Vécéért sem voltunk még úgy odáig, mint most ezért a norvég csodavizeldéért

Gleccserek és maelström a világ legszebb nyilvános vécéjéből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
0% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés