Irodai edzésre tervezték a bükkfából készült dizájner súlyzókészletet, amivel bármikor kedved támadhat gyakorolni kicsit.

Sosem változott még olyan gyorsan a munkavégzés környezete, mint manapság, amit jól jelez, hogy az 1964 óta játékok tervezésével foglalkozó olasz FAS Pendezza cég idén először vett részt október végén az irodatereknek szentelt kölni Orgatec kiállításon.

Furcsa módon a home office térnyerése oda vezetett, hogy az irodai időtöltés mind nagyobb arányban szól a közösségépítésről, és kevésbé magáról a munkáról – extrémebb esetben akár teljesen meg is fordulhatnak az arányok: otthon dolgozol, és bejársz haverkodni.

Hát így jutottak odáig a dizájnerek, hogy szellemcsocsót terveztek, Kölnben pedig – ugyancsak az Every-Body kollekció részeként – bemutatkozik a dizájn súlyzókészlet is.

Attico (padlás) a súlyzók neve, és az esztétikai értéke mellett valóban inkább az irodisták átmozgatását szolgálja. A súlyokat a klasszikus építészet oszlopai ihlették, melyek új kontextusban remekül mutatnak a polcokon.

Olyan vonzóak, hogy bármikor kedved lehet felkapni őket egy kis gyakorláshoz, de nemcsak szépek, tartósak is: fenntartható erdészetből származó bükkfából készültek.

A színek fokozatossága tükrözi azt a színt, amelyet a bükkfa a szárítási hőmérséklet függvényében vesz fel: minél magasabb a hőmérséklet, annál sötétebb lesz a fa.

A bergamói FAS Pendezza a második világháború utáni gazdasági fellendülés idején kezdett játékokat tervezni, a két testvér, Alfonso és Davide Pendezza igyekezett a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgozni, a helyi kézműves hagyományoknak megfelelő igényességgel. Ki gondolta volna akkor, hogy eljutunk 2022-ig, és az irodai súlyzózásig?

(Forrás: FAS Pendezza)

Ez is érdekelhet:

Szellemcsocsót tervezett a menő olasz dizájncég

Átlátszó csocsóasztal króm díszekkel, de nemcsak dizájntárgy, profi játékra is jó.

A tudomány szerint ez a három gyakorlat a legjobb, hogy igazán kockás hasad legyen

Felejtsd el a felülést, ha kockás hasat szeretnél, a tudomány ugyanis mást ajánl. Mutatjuk, mit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.