Betiltanák az „örök vegyi anyagokat” is.

2021-ben az EU-ban összesen 84,3 millió tonna csomagolási hulladék keletkezett, 4,8 millió tonnával több, mint egy évvel korábban. A legtöbb papír és karton (40,3%) volt, ezt követte a műanyag (19%), az üveg (18,5%), a fa (17,1%) és a fém (4,9%). Ez azt jelenti, hogy

átlagosan minden EU-s polgár 189 kg csomagolási hulladékot termelt,

legkevesebbet a horvátok (74 kg), legtöbbet az írek (246 kg). 2021-ben a csomagolási hulladék mintegy 64%-át újrahasznosították, és mintegy 80%-át hasznosították, ami azt jelenti, hogy a hulladékot így vagy úgy kezelték, hogy a jövőben hasznos célt szolgálhasson (beleértve az újrahasznosítást is).

Szigorúbb szabályokat szeretne az Európai Parlament

A csomagolásra és a csomagolási hulladékra vonatkozó uniós szabályok a csomagolás tervezésére és a csomagolási hulladék kezelésére egyaránt kiterjednek, céljuk a nemzeti intézkedések harmonizálása, a hulladékkeletkezés megelőzése, valamint az újrafelhasználás, újrahasznosítás és hasznosítás fokozása. Ezek a szabályok 1994-ből származnak, és 2018-ban módosultak. Mivel az EU egyik célkitűzése a körforgásos gazdaság megteremtése 2050-re, ezért a parlament a szabályok új felülvizsgálatára irányuló, 2022 novemberében benyújtott bizottsági javaslaton dolgozik.

A parlament környezetvédelmi bizottsága 2023 októberében fogadta el álláspontját. A képviselők szeretnék:

  • a nagyon könnyű műanyag zacskók árusításának betiltását;
  • konkrét hulladékcsökkentési célokat a műanyag csomagolásokra vonatkozóan;
  • ösztönözni az újrafelhasználási és utántöltési lehetőségeket azáltal, hogy konkrét kritériumokat határoznak meg az újrafelhasználható csomagolásra, és lehetőséget biztosítanak a fogyasztók számára, hogy saját tárolóedényeiket használják az élelmiszerek és italok elvitelére;
  • a tartósan megmaradó szennyező anyagok (más néven „örök vegyi anyagok”) betiltását, amelyeket az élelmiszerek tűz- vagy vízálló csomagolására használnak, és amelyek hatással lehetnek egészségünkre.

A parlament a november 20–23-i plenáris ülésén szavaz a témáról, ezt követően kezdhetnek tárgyalásokat az Európai Tanáccsal a jogalkotási szövegről.

(Forrás: Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája)

Ez is érdekelhet:

Talán ezentúl kevesebb autógumi lesz az erdőszélén

Eddig általában fizetni kellett a hulladékká vált gumiabroncsok leadásáért. Októbertől nem kell.

Elszakadt a gatyád? Ha francia vagy, az állam varratja meg

58 milliárd forintnyi összeget szánnak az új fenntarthatósági programra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában