A lakáspiacon a keresleti oldal és a kínálati eltérő utakon jár a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta.

A piacon volt egy komolya zuhanás, majd jött a visszapattanás, az elmúlt hetekben pedig kedvező jelek is láthatóak, de a bizonytalanság érezhető.

Élénkülést hozott a járvány enyhülése

Az ingatlan.com adatai szerint márciusban és áprilisban volt a legjelentősebb zuhanás a keresletben. Akkor voltak olyan hetek, amikor az egy évvel korábbinál 60-70 százalékkal kevesebben kerestek eladó használt lakást vagy családi házat. Majd a járvány enyhülésével bepótolta lakosság az elmaradt vásárlásokat: nyáron már voltak olyan hetek, amikor 20-30 százalékos pluszba került a kereslet. Augusztusban, szeptember elején lényegében a tavalyi szinten mozogtak az érdeklődések. Az eladási kedv ugyanakkor még nem zárkózott fel. A tavaszi jelentős visszaesések után a magánszemélyek az elmúlt hetekben is 10-20 százalékkal kevesebb eladó lakást és házat hirdettek meg eladásra mint egy évvel korábban. A hagyományok szerint szeptemberben rendszeresen megugró eladási kedv most hiányzik a piacról.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

“Tapasztalataink szerint az eladó lakóingatlanokra érkező érdeklődések és a tulajdonosok által feladott lakóingatlan-hirdetések száma szorosan együtt mozog az adásvételekkel. Ezek alapján pedig elmondható, hogy a lakáspiac még nem heverte ki a koronavírus tüneteit, amit leginkább az augusztusi és szeptemberi alacsonyabb forgalom tükröz. A járvány második hullámának intenzív erősödése főleg a budapesti adásvételekre lehet hatással, a kisebb forgalom pedig a lakásárakat is mérsékelheti.”

A piaci hiteleknél elfogyott a lendület

Szintén fontos tényező, hogy elmúlt években látott lakásdrágulás miatt sok vevőnek van szüksége lakáshitelre a vásárláshoz, de a bizonytalan helyzet miatt egyre óvatosabban adósodnak el az emberek, és aki teheti inkább az államilag támogatott konstrukciókat választja.

Ez a visszafogottabb kereslet több tényezővel magyarázható. Egyrészt a hitelképes háztartások egy része a járványhoz köthető bizonytalanság miatt államilag támogatott konstrukcióra váltott vagy elhalasztotta a lakásvásárlást és a hitelfelvételt, a bankok pedig szigorítottak a feltételeiken. Vannak bankok, amelyek a legveszélyeztetettebb ágazatokban (például turizmus, vendéglátás, építőipar) dolgozókat még szigorúbban vizsgálják, és olyan adóstárs bevonását írják elő, akinek nem ilyen szektorból származik a jövedelme. Akad olyan bank is, amely a hitelt kérő egyéni vállalkozóktól bekéri a mostani és a jövőre vonatkozó megrendeléseit, szerződéseket a hitelvizsgálat során.

(címlap fotó: unsplash)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ma Amália és Garfield névnapja van, de Rose a nap csaja

Ezekből a fotelekből még nagyobb élmény filmet vagy meccset nézni

Nem Oliviával megyünk fotószakkörre, mert csak őt fotóznánk

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés