Az talán egy fokkal jobb, ha feláll, de nem tudod használni, mint az, ha egyáltalán nem csinál semmit, és löttyedt, olyan kis semmilyen marad éppen AKKOR. Segítünk kiküszöbölni az utóbbit, nehogy már rajtunk múljon a csajod boldogsága.

Hiába vagy te a lepedőakrobaták ötszörös aranylabdása, ha el sem jutsz odáig, hogy bebizonyítsd, mert éppen nem áll fel. Ez az úgynevezett merevedési probléma, aminek rengeteg oka lehet. Ha nem fejben van a baj, akkor lehet, hogy kipróbálhatnád ezeket:

Cseresznye

A benne lévő antociánok az érfal védelméért felelősek, segítik megelőzni az érelmeszedést, így a vér nyugodtan tud áramolni a szervezetedben, ODA is.

Csili

Vérbőséget eredményez. Halleluja. Nem kell aggódnod, szervezeted olyan jól van kalibrálva, hogy azért nem engedi a vér felgyülemlését, a hajszálereken keresztül levezetve csökkenti a túlnyomást, és így bizony jut vér MINDENHOVA.

Hagyma

Allicint tartalmaz. Fogalmad sincs, hogy ez mire jó, ugye? Ez a vérkeringéssel jön össze: meggátolja a vérrögképződést = az segíti a vér áramlását. Vagyis a mérsékelten kellemes szájszagon túl tud valami egészen pompás dolgot is. Most, hogy az erekciód rendben, gyorsan a szájszagra is mondunk egy megoldást: rágcsálj petrezselymet vagy mentát.

Kávé

Már napi egy csésze is javítja az anyagcserédet, amivel a véráramlás is fokozódik. Igen, kitaláltad, ennek köszönhetőn jut vér még a kis barátodhoz is. Van például olyan kávé, amitől három napig áll.

Osztriga

A legendás osztriga gazdag cinkben és B6-vitaminban, ami meg együttesen elég jól növeli a tesztoszteronszintedet. Nem is kell többet hozzáfűznünk, nemde?

Olajos halak

A kedvenceid lesznek, ezek ugyanis bővelkednek omega-3 zsírsavban, amitől kevésbé lesz ragadós a véred, vagyis fokozódik a véráramlás, és így pedig könnyebben jut el a vér MINDENHOVA.

Sertéshús

Akármennyire is hihetetlen, de a péniszed nem rendelkezik saját tudattal, az van, hogy minden a fejedben dől el, ez is. A sertéshús gazdag B1-vitaminban és tiaminban, ami a szénhidrátok, zsírok és alkoholok lebontásához és átalakításához, valamint a szívizom és az idegsejtek megfelelő működéséhez szükséges vitamin.

+1, ami ugyan nem étel: Bor

ARRA a célra főleg a vörös az erősen ajánlott. Antioxidánsokat tartalmaz, a benne lévő nitrogén-oxidok, az artériák falát erősítik, a nitrogén-monoxidjai pedig egyenesen úgy hatnak, mint a Viagra: tágítják az ereket. Arra azért figyelj, hogy ne told túl a (vörös) bort, akkor talán még fel is fog állni, vagy legalább arra is fogsz emlékezni, hogy milyen volt (ha összejött egyáltalán) a szex, és az meg csak hab a tortán, hogy még másnapos sem leszel.

És arra is van néhány nyomós érvünk, hogy miért is kellene sürgősen szexelned egyet, de inkább többet:

Ismerd meg a szex kevésbé ismert pozitív hatásait

A közhelyes tényeken túl is bőven megéri minél többször ágyba csábítani a csajodat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A természet kevéssé ismert csodája: ámulj a koronafélénkségen!

Annát meg sem próbálnánk visszautasítani

Vizsgaidőszaki gasztró: gyorskaja és csipsz nem, étcsoki és kávé mértékkel

További cikkeink a témában