A Március 15. térről beszélünk, ami a KIOSK jóvoltából egy szuper jégpályával és egy körhintával gazdagodott. Most mondjuk: nem lesz kúlabb hely a télen.

Vasárnap délután négy órától vehették birtokba a jég szerelmesei a KIOSK által üzembe helyezett, 230 négyzetméteres jégpályát és a körhintát. A remek hangulatú megnyitón volt minden, ami miatt szeretjük a telet, például forralt bor, de nem lennénk ennyire hedonisták, szóval nagyon bírtuk az akusztikus koncertet és a jégtáncbemutatót is, amit a Börcsök Viktória–Vantal Gábor jégtáncpáros adott elő. Hoffman Nóra, kétszeres téli olimpikon pedig tippeket adott a korcsolyázásról kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A jégkorszakhoz öltözött Hlatky-Schlichter Hubert tulajdonos nyitotta meg a pályát

A KIOSK Jégkorszak nem mellékesen jótékony célokat szolgál, hiszen egyedüli belvárosi adománygyűjtő pontként funkcionál a Menedékház Alapítványnak és a rászoruló családoknak. Ráadásul a márciusi nyitva tartásig jó pár jótékonysági eseményt is rendeznek majd itt. Olasz Kata pr menedzsertől pedig megtudtuk, hogy délelőttönként általános iskolások alternatív tornaóraként tudják majd használni a pályát.

A jégpálya mellett egy hütte-feelinget árasztó faházikó is figyel, ahol forralt borral, teával lehet kicsit felmelegíteni a szervezetünket, a kiesett kalóriákat pedig kolbásszal, zsírosdeszkával és egyéb finomságokkal lehet pótolni.

Nyáron már hatalmasat fejlődött a tér, és úgy fest, a lendület is kitart, mert a KIOSK által létrehozott pálya és körhinta a tél legkúlabb pontjává varázsolta a placcot, és ez varázslatos téli hangulat a fotókon is tetten érthető.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés