Cápáktól hemzsegő strand, mérges gázfelhők, szakadékok, lavinák... És mindegyik népszerű idegenforgalmi hely.

A halál útja, Bolívia

A bolíviai La Pazt és Coroicót összekötő Észak-Yungasi út 65 kilométeres szakaszán becslések szerint évente 200–250 ember veszíti életét, ami brutálisan magas szám, egy hétre négy–öt haláleset jut. A videót nézve nem nehéz kitalálni, miért. Szalagkorlát elvétve található, az utak zsúfoltak, az időjárási körülmények pedig messze vannak az ideálistól, és lássuk be, a dél-amerikaiak sem éppen a hidegvérükről híresek. Sok turista éppen a veszélyessége miatt választja, és persze azért, mert az út elképesztően látványos helyeken kanyarog. Csodálkozunk, hogy a Top Gear stábja is kipróbálta? Nem.

Kilauea vulkán, Hawaii

Bármilyen hihetetlen, 1995 óta harminc ember veszítette életét lávakitörés miatt Hawaii szigetén. Az aktív vulkánok hatalmas turisztikai vonzerővel bírnak, csakhogy mivel aktívak, ezért veszélyesek is. Alkalmanként akár egy kilométeres magasságba is felköpnek némi folyékony magmát, ami mennyiségileg nem számottevő, de ahhoz éppen elég, hogy megöljön valakit. És ez csak az egyik fele: a Kilauea vulkán lávája ugyan a tengerbe ömlik, de közben nagy mennyiségű, mérgező gáz képződik. Ránézésre úgy fest, mintha szimpla gőzpára lenne, de tulajdonképpen halálos savfelhőkről van szó. A hatóságok természetesen felhívják a figyelmet az életveszélyre, de mindig akadnak, akik jobban tudják. Pontosabban azt hiszik.

Mont Blanc, Franciaország

A Mont Blanc 4810 méterével az európai kontinens legmagasabb hegye, és ugyan a Himalájában bőven akadnak nagyobb csúcsok, de ez is ugyanolyan veszélyes, mint ázsiai társai. A problémát főleg a túlzsúfoltság jelenti, sokan azért vágnak neki az útnak nem tökéletes időjárási viszonyok esetén is, mert komoly anyagi befektetéssel, sok szervezéssel járt, és a hegymászó a kockázatot is vállalva be akarja húzni a hegyet. Ráadásul sokan felkészületlenek: tavaly mentettek ki egy olyan csapatot, amelynek tagjai edzőcipőt és flipflop papucsot viseltek.

A legforgalmasabb hónap augusztus, olyankor átlagban tizenkét alkalommal kell helikopteres mentőexpedíciót indítani. 1950-ben és 1951-ben lavinák miatt 265 hegymászó halt meg, ami extrém magas szám, de 2007-ben harmincan nem tértek vissza a csúcsról, míg a tavalyi év legsúlyosabb tragédiájában kilencen haltak meg, szintén lavina miatt.

Még nincs vége, a tovább gomb után jön a világ cápaharapás-fővárosa!

New Smyrna Beach, Florida

A világ legveszélyesebb partszakasza Dél-Afrikában található, ahol harminc év alatt 214 támadást jegyeztek fel, amelyekből 42 halálos kimenetelű volt. Igen ám, de ez a mennyiség egy 4500 kilométeres partszakaszon oszlott el. Ehhez képest a floridai New Smyrna Beachre 210 támadás jutott, úgy, hogy ez a szakasz csak nyolc kilométeres! Nem véletlen, hogy megkapta a világ cápaharapás-fővárosa nem túl kitüntető címet is. A rekordot a 2008-as év tartja, abban az esztendőben huszonnégy támadás történt. 2011 júniusában ott készült az a netet meghódító felvétel is, amelyen egy cápa átugrik egy szörfös deszkáján. Sharknado kicsiben!

Hua Shan palánktúra, Kína

A közép-kínai Hua han hegységben található extrém túraútvonalat pár éve biztonságossá tették, ezért néz ki most úgy, hogy a videón láthatod. Deszkákkal és kapaszkodókkal könnyítették meg a túrázók dolgát, előtte ugyanis csak a sziklafalba vert szögek jelentették az utat. Beteg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában