Ha korog a gyomrod, akkor éhes vagy. Ez van a köztudatban. Valójában azonban testünk ezzel a (visszafoghatatlan) hanggal nem azt üzeni, hogy enni kéne – persze azért egy kicsit ehhez van is köze.

Az emésztőrendszerünk lényében egy hosszú cső, amiben a táplálék szépen végighalad, de nem a gravitációnak köszönhetően, hanem az úgynevezett perisztaltika, azaz az emésztőcsatornánkat körülölelő izmok mozgása révén – a gyomorban percenként három, a vékonybélben tizenkét összehúzódás történik. Ezek a perisztaltikus mozgások teszik azt is lehetővé, hogy a gyomorba jutott, megrágott étel összekeveredjen a táplálék hasznosulását és felszívódását segítő emésztőenzimekkel és a gyomorsavval, mielőtt a bélcsatornába kerülne.

A korgó-morgó hang pedig annak köszönhető, hogy amikor eszünk, az étel mellett levegőt is nyelünk, vagy az emésztés folyamata során lég- és/vagy különféle gázbuborékok keletkeznek, azok mozgása, préselődése pedig ilyen zajjal jár.

Ez a hang szinte mindig jelen van, de a teli gyomor jobban hangszigetel, mint egy ürességtől kongó – merthogy akkor is dolgozik a gyomor, ha nincs mit megemészteni, csak ebben az esetben az ott termelődő nedveket és a bennrekedt levegőt mozgatja –, vagyis az emésztés folyamata akusztikailag sokkal észrevehetőbb, ha éhes vagy. Tehát akár úgyis felfoghatjuk, hogy szervezetünk így jelez, hogy ennünk kéne.

Hogy elkerüld ezt a – fingáshoz képest egyáltalán nem kellemetlen – hangot, érdemes arra figyelni, hogy soha ne ürüljön ki teljesen a gyomrod. Ez persze nem azt jelenti, hogy 0–24-ben enned kéne, inkább törekedj arra, hogy többször egyél keveset, így folyamatosan van valami a gyomrodban, vagy a főétkezések közé iktass be valami egészséges nasit – például friss zöldségeket vagy gyümölcsöket, alacsony zsírtartalmú joghurtot, fehérjeszeletet.

A gyakori gyomorkorgás mást is jelezhet, például ételérzékenység vagy irritábilisbél-szindróma (IBS) is állhat a hátterében, ezért ha viszonylag sűrűn fordul elő veled, érdemes felkeresni egy szakembert.

(Forrás: Scientific American, Wikipédia, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Megvan, hogy a hawaii pizzának az égvilágon semmi köze sincs Hawaiihoz?

Ez a világ egyik legismertebb és – talán nem túlzás azt állítani, hogy – a legutáltabb pizzájának sztorija.  

Van egy népszerű étel, amit azért találtak ki, hogy ne maszturbálj és ne is szexelj

Nem jött be dolog, de a 20. század fordulóján még azt gondolták, ez lehet a megoldás az önmegtartoztatásra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában