Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Már eleve fenntartásokkal megy be az ember egy közvécébe, és nem is ok nélkül. Az ilyen helyeken könnyen össze lehet szedni ezt-azt, ráadásul a kézmosás után használt szárító szintén tele lehet baktériumokkal.

Erről már többször is hallottunk korábban, most azonban egy kép is felkerült a netre, ami ezt a feltételezést támasztja alá. Egy Nichole Ward nevű kaliforniai nő tolta fel az alábbi posztot a Facebookra, amelyen egy Petri-csészében láthatóak a szárítóból vett minták néhány napnyi érlelés után.

A hölgy azt állítja, hogy egy Dyson Airblade típusú kézszárítóból vette a mintát, amelyet aztán 48 óráig érlelt, azt azonban nem tudni, hogy milyen tudományos háttérrel rendelkezik.

Ő persze igyekezett megvédeni a terméket, állítása szerint a cég kézszárítói HEPA szűrővel rendelkeznek és bizonyítottan higiénikusak, nem véletlenül használják őket kórházak, élelmiszergyártók és üzleti vállalkozások szerte a világon.

Ezek alapján nehéz eldönteni, hogy kinek lehet igaza. Ha biztosra akarsz menni, azért inkább használj papírtörlőt, azok a gombák a képen nem néznek ki túl bizalomgerjesztően.

UPDATE: Időközben a Dyson nekünk is elküldte hivatalos állásfoglalását az ügyben, amiben kifejtették, hogy mennyire meglepte őket az eredmény, aminek a hitelességét persze még nem sikerült tisztázni. Levelükben többek között az alábbiak állnak:

Minden mosdóhelyiségben találhatók mikrobák, de a Dyson AirbladeTM kézszárítók HEPA szűrővel rendelkeznek, amik a baktérium méretű anyagokat is kiszűrik a levegőből, mielőtt az távozik a készülékből. A Bradford-i Egyetem kutatása, amelyet a Journal of Applied Microbiology tett közzé, megállapította, hogy a Dyson AirbladeTM készszárító használata 40 százalékkal csökkenti a már megmosott kézen található baktériumok számát.

Az agar lemezen termesztett mikrobák képe meglehetősen sokkolónak tűnhet, de valójában nagyon keveset mond, mivel nem tudjuk, honnan származnak ezek a mikrobák, pontosan hogyan gyűjtötték össze őket és milyen típusú mikrobák láthatók valójában.

(via)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.