Polárcuccokat és síszemüveget a bőröndbe, irány Les Menuires!

A három völgy

Megérkezni Savois megyébe Lyonból autóval nem kispályás élmény: a szerpentines utakon haladva egyre nagyobb és fenségesebb hegyek bontakoznak ki a látóhatáron, ahol végül ilyen látvány fogad:

A fenséges hegyeket pedig mind meg is hódíthatjuk: Les Trois Vallées a világ legnagyobb síterepe, több mint hatszáz kilométernyi pályával és ötvenezer méteres vertikális süllyedéssel, legmagasabb, síelhető csúcsai pedig 2850 méteren csillognak fehéren. A három völgy közvetlenül elérhető Les Menuires-ből, amely önmagában is egy hatalmas sícentrum – első nap nem is tudtam, melyik helyre, felvonóra és síliftre kapjam a fejem, akkora a választék.

Esti lazulásképp a csillagfénnyel meghintett, sötét hegyeket nézni meleg vizes jacuzzizás közben elég pompa élmény.

Nagyon jót tehet a léleknek, ha minden reggel ilyen pompájában hunyorog rá a természet, ilyen harapnivalóan ropogós és friss a levegő, ilyen örökké ott álló, fenséges hegyekre tekinthet a teraszáról.

Másnap a csapat két részre szakadt

A profik a fiatal Fabiennel tartottak a karcosabb csúcsok felé, míg a pingvinpályásokat kezdőket- és újrakezdőket a deresedő sármjával ízig-vérig francia André, becenevén Dédé vette kezelésbe. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Les Menuires és a Les Trois Vallées az abszolút lécszüzek paradicsoma: mindösszesen két, apró rész van, ahol az első szárnypróbálgatásokat nagyobb kockázat nélkül meg lehet lépni.

Azonban azoknak, akiknek már volt léc a lábukon és valamennyire ismerősen csengenek az eke és a girland szavak, azoknak már nyert ügyük van Les Menuires-rel: a hatalmas síterepen rengeteg olyan pálya van, melyeket a hozzám hasonló zöldfülűek is a lehető legkisebb pánikrohammal és baleseti kockázat nélkül meghódíthatják.

Mondanom sem kell, hogy először instant kocsonya lett a lábamból, mikor Dédé bejelentette, hogy kék pályán fogunk lecsúszni – elhaló hangon próbáltam neki motyogni valamit arról, hogy Dehát ez a kezdő csapat, nem? - de a francia síveterán legszélesebb mosolyával megnyugtatott, hogy menni fognak ezek a pályák. Ugyanis kiderült, hogy egyáltalán nem mindegyik kék pálya olyan nehéz, mint egyes zöld pályák – és olykor piros pályáknak is jóval könnyebb szakaszai vannak, mint egy kéknek. Úgyhogy a síterep nagyon előzékenyen rózsaszín színnel, külön jelöli azokat a pályákat a kékek-zöldek-pirosak tengerében, melyeknek kezdők is bátran nekivághatnak.

Kezdő síelőként számomra a legnagyobb kihívást a gyorsulás jelentette: ugyanis eddig olyan kétségbeesett vehemenciával sulykolta mindenki a megállás ezer módját, hogy mikor elkezdtem gyorsulni, azonnal bepánikoltam, hogy nekem ezt nem szabad. De miért ne szabadna? Nem az a síelés lényege, hogy suhanjunk a csodálatos hegyek közt? Úgyhogy Dédé joviálisan Mikulásszerű, ho-ho-hóóóóó, de egyszerű ez! attitűdjét (Rhílex, Sophie, rhílex!) segítségül véve elengedtem ezt a parámat és bátrabban siklottam le a pályákon.

 

Egyes pályákon vannak fantasztikusan széles szakaszok, ahol kezdőként is teljesen rizikómentesen gyorsulhatunk – ezeket imádtam természetesen a legjobban a síórák alatt. Na meg az ezeket megszakító ebédszüneteket.

Franciaország hüttéi, a chalet-k vizuálisan és kulinárisan is elképesztő élmények.

A hegyek francia konyhája nem olyan kimért és elegáns, mint a városokból ismert francia szakácsművészet: gazdagon és nagy adagokban főznek és persze mindegyik chalet-nak megvan a saját specialitása.

Döbbenetesen orgazmikusakat ettünk mind a három napon: be kell valljam, hogy amiben a francia síreszortok egyértelműen verik az osztrák vagy épp szlovén síterepeket az a kulináris élmények: nagyon erős játékosok a franciák ételfelhozatalban.

Úgy pörögtek a sajt-, sonka- és kolbászráolvasztós raclette-ek, mártogatós fondü Savoyarde-ok, rotyogó agyagtálban érkező tartiflette-ek, sistergő crozets-ek és krémes csoki mousse-ok helyi csörögefánkkal, hogy az embernek komoly önuralommal kellett nemet mondania a negyedik fogásra, ha még ebéd után még valami méltót akart kezdeni azzal a léccel a lábán.

(Ezen drámai önmegtartóztatásokat természetesen a sűrűn fogyasztott helyi borokkal koronázott vacsorák tökéletesen kompenzálták.)

Egy ilyen hosszúra nyúlt ebéd alatt, míg mi a francia konyhát illettük eposzi jelzőkkel, Fabien a magyar nyelv iránt tanúsított hasonlóan lelkes érdeklődést – így született meg az alábbi videó:

A kínálat szinte végtelen ezen az összesen 335 pályát számláló síterep-óriáson: a pingvinpályás kezdők ugyanúgy megtalálhatják a számításaikat, mint a feketeövesek. A kulináris- és wellnessélményekkel együtt pedig médiasallang nélkül, tök őszintén mondom, hogy felejthetetlen élmény Les Menuires – bármikor megismételném újra – és mivel áprilisig teljesen hóbiztos a síterep, még az is lehet, hogy megteszem.

Várod már, hogy ropogjon a hó a síbakancsod alatt? Akkor itt tudhatsz meg többet Les Menuires-ről, magyarul pedig a Francia Idegenforgalmi Hivatal magyar nyelvű oldalán tájékozódhatsz, repjegyeket Lyonba pedig az easyJet oldalán foglalhatsz. Bon chance!

(Fotók: Les Menuires Hivatalos, a szerző saját fotói és videója)