A budapesti állatkertben élő gorillacsapat hangjelzéseit mutatja be a világon is egyedülálló fejlesztés.
Az 1987-ben átadott Emberszabású Majmok Házán több felújítást is végeztek az elmúlt időben – többek között megújították az állatház nézőterén elhelyezett információs rendszert is.
Az információs felületek segítségével a látogatók minden eddiginél többet tudhatnak meg az állatházban, valamint a hozzá tartozó szabadtéri kifutókban lakó orangutánokról és gorillákról, a természetes élőhelyükön a fennmaradásukat fenyegető veszélyekről, vagy arról, hogy hogyan gondoskodnak róluk a budapesti állatkertben. Az információs rendszer egyik eleme Jane Goodallnak, a nemrégiben elhunyt világhírű főemlőskutatónak és természetvédőnek állít emléket, aki több alkalommal is járt a budapesti Emberszabású Majmok Házában.
Az új információs rendszer egyik különleges eleme a gorilla nyelvi labor, amelynek segítségével a látogatók belehallgathatnak a gorillák egymás közötti beszélgetésébe.
A nézőtéren elhelyezett plexibúrák alatt a közönség által kiválasztott gorillák hangjait lehet meghallgatni, valamint az is kiderül, melyik hangjelzés mit jelent, és milyen élethelyzetben használják azt az állatok. Az információk magyar és angol nyelven is hozzáférhetők.
A hangok gyűjtésében és a labor kiépítésében az Interton Group volt az állatkert szakmai partnere. Balogh Géza, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a felvételekhez szükséges mikrofonokat úgy kellett telepíteni a gorillák férőhelyén, hogy azok az állatokat ne zavarják, de ne is legyenek hozzáférhetők az új, ismeretlen dolgokat szívesen szétszerelő főemlősök számára. A felvételek három hét alatt készültek el, erre az időre a cég egy kisebb hangfelvevő stúdióval települt ki az emberszabású majmok házába.
A több száz órányi felvétel feldolgozása során a tapasztalt gondozók segítségével azonosították azt, hogy melyik hangot melyik gorilla adta ki, és hogy az adott állat a hangot milyen élethelyzetben és érzelmi állapotban, milyen jelzésként szokta használni. Amellett, hogy a felvett hangokat felhasználták a nyelvi labor kialakításához, a rögzített hanganyag tudományos kiértékelésén is dolgoznak az állatkerti szakemberek.
Budapesti majomtörténelem
A Fővárosi Állat- és Növénykertben már az 1800-as évek végén is éltek orangutánok, szaporításuk azonban csak azt követően sikerült, hogy 1997-ben az akkor elkészült Emberszabású Majmok Házába költöztek. Gorillák tartására pedig korábban nem is volt mód, épp az állatház felépítése teremtett lehetőséget arra, hogy a budapesti állatkert gorillákat is tartson. Az elsők 1989-ben érkeztek, és jelenleg is a városligeti intézmény lakói. Az Emberszabásúak Házában, valamint a hozzá tartozó szabadtéri kifutókban jelenleg két szumátrai orangután és öt nyugati síkvidéki gorilla él, mindannyian kritikusan veszélyeztetett emberszabású fajok képviselői. Az állatok közül a legfiatalabb Indigo, az ötödik budapesti születésű gorillakölyök, aki december 23-án lesz nyolcéves.
A gorillák hangjait időnként közvetlenül is hallhatja a közönség, de ez részben a szerencsén múlik, hiszen csak ritkán adnak ki hangokat, ráadásul olyankor, amikor a beltéri férőhelyeken tartózkodnak, az állatokat a közönségtől elválasztó vastag, páncélüvegen keresztül szinte semmilyen hang nem jut ki a nézőtérre, ezért a plexibúrák alatt meghallgatható gorillahangok a látogatók nagy részének teljesen új élményt jelenthetnek.
Az újítás az Állatkerti Alapítványnak kifejezetten erre a célra felajánlott személyi-jövedelemadó egy százalékokból valósult meg.
(Forrás: MTI. A nyitókép illusztráció.)
Ez is érdekelhet: