A szakértők szerint már nem elég szimplán csak csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, radikálisabb lépésekre van szükség a bolygó lehűtéséhez és a globális időjárási minták további katasztrofális változásainak megakadályozásához. Ez is egy érdekes lehetőség.

Ahogy a klímaváltozás egyre fenyegetőbbé válik, a szakértők egyre merészebb és szokatlanabb ötleteken dolgoznak, amelyekkel talán csökkenthető a globális hőmérséklet. Egy – klimatológusokból és meteorológusokból álló – kutatócsoport pedig előállt az egyik legérdekesebb és legmeglepőbb javaslattal:

gyémántport kellene juttatni a légkörbe, amely visszaverhetné a napsugarakat, és így hűtené a bolygót.

A Geophysical Research Letters című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint az apró, mesterséges gyémántszemcsék nemcsak kiválóan verik vissza a napfényt és a hőt, de kellő ideig a légkörben lebegve is maradnak. Ráadásul kémiailag sem reagálnak más légköri elemekkel, így például savas esőt sem eredményezne, mint ahogy az a kén-dioxid esetében történne.

A modellezések szerint évente ötmillió tonna gyémántpor befecskendezésével akár 1,6 Celsius-fokkal is csökkenteni lehetne a globális hőmérsékletet 45 év alatt.

Ez elegendő lenne ahhoz, hogy ellensúlyozza az éghajlatváltozás néhány legsúlyosabb hatását, és potenciálisan időt nyerjünk más hosszú távú megoldások megvalósítására. A terv egyetlen nagy akadálya az ára:

a szükséges gyémánt mennyiségének előállítása és légkörbe juttatása elképesztő, 200 billió, azaz 200 ezer milliárd dolláros költséget jelentene – ez nagyjából kétszerese a 2023-as világgazdaság méretének.

Bár a bolygó hűtése vitathatatlan előnyökkel járna, ilyen magas költségek miatt ez a megoldás a közeljövőben távolról sem tűnik megvalósíthatónak.

(Forrás: Business Insider, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Rohamtempóban zöldül a Föld jeges kontinense

Az emberiség okozta felmelegedés egyre inkább átalakítja a természetet, még az annyira elszigetelt helyeken is, mint az Antarktisz.

A Föld felmelegedésére figyelmeztetett egy újság – 1912-ben!

Nem Nostradamus gondolata, de a jóslat sajnos bejött.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kicsit ijesztően mosolyog a koponya Elin kezén

Újévi elhatározásból teljes életmódváltás: így kezdj neki, hogy sikerüljön

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés