Ha rendszeresen és régóta futsz, akkor biztos volt már, hogy kisebb vagy nagyobb sérülés miatt nélkülözni kellett a futást a mindennapjaidból. Jó esetben pihentetéssel pár nap alatt helyrejön, de lehet ennél nagyobb baj is, amikor több napra, hétre, esetleg hónapokra kidőlsz.

Sérülés után a nagy kérdés, hogy mikor biztonságos a visszatérés a sporthoz, mikor kezdhetünk ismét futni egy sérülés után. Honnan tudhatjuk, hogy teljesen felépültünk?

A válasz nem egyszerű és általános, hiszen minden sportoló szervezete máshogy reagál a sérülésre, és minden sérülés egyedi eset. Van, akinél gyorsabb a regeneráció, van, akinél hosszabb ez a folyamat. Ha túl korán térünk vissza, akkor nagy rá az esély, hogy újra megsérülünk, vagy esetleg rásérülünk, és súlyosbodik állapotunk, ami komolyabb problémákat, ezáltal még hosszabb felépülést eredményezhet. Ha pedig túl sokáig várunk, az ahhoz vezethet, hogy szükségtelenül elveszítjük jó kondíciónkat, így visszatéréskor nehezebb lesz visszaszerezni a korábbi formánkat. A gyógyulási folyamatba érdemes, sőt szükséges bevonni olyan szakembereket az edzőnkön kívül, akik hozzáértésükkel segíthetik a visszatérést: rehabilitációs trénert, gyógytornászt, sportorvost, szükség esetén sportpszichológust. Ők döntik el, hogy a sportoló mikor áll készen a teljes értékű edzésmunkára, immár a futóedző irányításával.

A sérülés ideje alatt az egyik legfontosabb, hogy igyekezzünk minél kevesebbet veszíteni a kondíciónkból.

Persze ez a sérülés függvénye is, hogy milyen egyéb edzésformákat végezhetünk, de az úszás, spinning, jóga, evezőpad, vagy újabban az aquajogging megoldás lehet arra, hogy az állóképességünket ne veszítsük el teljesen. Ha fájdalommentesek vagyunk, visszaszerezzük izomerőnket és rugalmasságunkat, akkor lassan elkezdhetünk ismét könnyen és keveset futni, a korábbi edzettségi állapotunkhoz képest 60-70%-os terheléssel, de egy teljesítménydiagnosztikai vizsgálat pontosabb képet adhat az aktuális állapotunkról.

Fentebb már említettem, de nem tértem ki jobban a sportpszichológus szerepére, hogy miben is tud ő segíteni nekünk.

Minden edzésen azért futunk, és néha szenvedünk, hogy elérjük a kitűzött célunkat: egy jobb időt, egy jobb helyezést, egy könnyebb súlyt, egy jobb közérzetet.

A mindennapos edzések beleégnek a napirendünkbe, a terep, az aszfalt, a sziget, a hegyek második otthonunkká válnak. Ha ez az egyensúly megbomlik egy váratlan sérülés következtében, akkor az ezzel járó kényszerpihenő mentálisan is visszavethet minket. Nem járunk le a megszokott futócsapathoz, felborul a bioritmusunk, ha hetekig nem sportolunk, akkor még a mérleg sem lesz kegyes hozzánk, bizonytalan a visszatérésünk dátuma stb. Ezeknek a hirtelen jött problémáknak a feldolgozásában megoldás lehet a sportpszichológus, akinek a segítségével elkerülhető a letargikus, depresszív állapot.

Az újrakezdés – a sérült időszak hosszától függően – újratervezéssel is jár.

Sokan esnek abba a hibába, hogy egy netről letöltött edzéstervet követve – amibe nyilván nincs belekalkulálva a sérülés – ugyanott folytatják, ahol abbahagyják. Ezért is fontos a fenti szakembereknek, főleg az edzőnek a szerepe, aki tudja, hogy hogyan kell fokozatosan elkezdeni a visszatérést, és ő az, akivel közösen módosíthatunk akár a célversenyen és az odáig vezető edzésmunkán.

Minden sérülésből lehet tanulni, és a későbbiekben elkerülhetők lehetnek ezek, ha idejében felismerjük az arra utaló jeleket, és rendszeresen nyújtunk, hengerezünk, masszőrhöz járunk, tehát a prevenció nagyon fontos.

A szerzőről

Markocsán Sándor „Sanyosz” a Sanyosz Istálló Egyesület vezetőedzője, többszörös magyar bajnok. A legjobb ideje 5 kilométeren 14:05, 10 kilométeren 29:17, félmaratonon 65:42.

Itt érheted el: www.sanyoszistallo.hu | hello@sanyoszistallo.hu

Ez is érdekelhet:

Hogyan őrizzük meg a motivációnkat?

Január vége van, ilyenkor már mindenki túl van a szokásos újévi fogadalmán: új év, új célok, még több kilométer, még több verseny, még több egyéni csúcs, még kevesebb kiló, stb.

Futni fogok, de milyen cipőben és ruhában fussak?

Már rég nem érvényes az a megállapítás, hogy a futáshoz elég egy cipő, és már futhatunk is.

Ha újévre megfogadtad, hogy futni fogsz, így kezdj bele

Újévi fogadalom, hogy többet fogsz mozogni? A futás az egyik legegyszerűbb módja, de azért nem annyira, hogy ne fogadd meg ezeket a tanácsokat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szeretsz utazni és érdekelnek a legújabb utazási trendek? Mondjuk, hova kell kilátogatnod!

Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak

Havas tájakat kerestünk, a Magas-Tátrában meg is találtuk

További cikkeink a témában
Havas tájakat kerestünk, a Magas-Tátrában meg is találtuk
Hirdetés