A minőségi alkoholfogyasztást tűztük ki a zászlónkra, ezért beszélgetünk a WhiskyNet szakembereivel a kulturált italozásról: ezúttal Szatmári Katalinnal és Szalmás Mártonnal a gint veséztük ki.

A mértéktelen italfogyasztást nem támogatjuk, ezért úgy gondoltuk, beszélgetni kellene a szeszekről úgy, hogy a minőségre, az italozás kultúrájára fókuszálunk. Indítottunk tehát egy sorozatot a WhiskyNettel karöltve a nívós alkoholfogyasztásról.

Ennek keretein belül pedig beszélgettünk már a cukornád párlatáról, a rumról, a mostanság rendkívül menőnek számító gabonapárlatról, a whiskyről, valamint a mexikói párlatokról, a tequiláról és a mezcalról.

A legújabb részben a jelenkor egyik legtrendibb italáról, a ginről tudtunk meg mindent két szakértőtől, Szatmári Katalintól és Szalmás Mártontól. Annyira mindent, hogy a történeti és technikai részletek mellett például még arra is fény derült, hogyan jött Jerry haverjának, Tom macskának az ötlete.

Szatmári Katalin, Rétsági Oszkár és Szalmás Márton (Fotó: Nóniusz Média)

Mivel a gin úgy készül, hogy egy semleges ízű alkoholpárlatot borókával vagy annak kivonatával ízesítenek, ezért egykor hatalmas volt a mozgástér a készítésénél – Angliában ki is tört a ginőrület. De erről minden egyéb részletet megtudhatsz a beszélgetésből.

Akik beszélgetnek

» Vendégek: Szatmári Katalin, a WhiskyNet tulajdonosa, és Szalmás Márton, a WhiskyNet márkamenedzsere.
» Rétsági Oszkár, a Player Sport és Életmód rovatának vezetője.

Kattints, kövess, lájkolj!

Hogy ne maradj le a többi érdekes beszélgetésről, kövesd be a Player.hu Podcastet a Spotifyon, a legfrissebb cikkekért pedig lájkold a Playert a Facebookon!

Az előző részek:

A tequila és a mezcal olyan különleges italok, hogy az a csoda, hogy kaphatóak

Rendkívül különlegesek a mexikói párlatok, sőt már maga a növény is, amiből készülnek. Most mindent átbeszéltünk erről az izgalmas és lokális világról.

„Mindenkire vár valahol egy rum, ami a kedvence lehet”

Az alkoholfogyasztásnak itthon van kultúrája, de leginkább a mennyiség miatt, ezért fontosnak tartjuk ezt másik irányba terelni: a mértékletes és minőségi italozás felé.

Amit mi menő whiskynek gondolunk, az csak a belépőszint

Fejlődésben van a whiskykultúra Magyarországon, de még így is eléggé gyerekcipőben jár, és hogy ez változzon, szakértőkkel beszélgettünk a híres párlatról.

A többi Horizont-részért kattints ide!

A podcast elkészítésében együttműködő partnerünk volt a WhiskyNet.

(Kiemelt fotó: Pálfi Balázs; a podcasteket a Nóniusz Media stúdiójában forgatjuk)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

Így jutottunk a nyugati minimalizmustól az eklektikus ezredfordulón át az okosotthonokig – 20 éves a MaxCity, Kovács Zsófival beszélgettünk

További cikkeink a témában