Az alkoholfogyasztásnak itthon van kultúrája, de leginkább a mennyiség miatt, ezért fontosnak tartjuk ezt másik irányba terelni: a mértékletes és minőségi alkoholfogyasztás felé. A kulturált italozásról a WhiskyNet szakembereivel beszélgetünk – 1. rész, a rum.

A WhiskyNet ötlete 2006-ban merült fel, és végül 2007-ben indult el a családi vállalkozás  egy – akkor még hiánypótlónak számító – webshoppal, amely különleges single maltokat és egyéb whiskyket, meg minden egyéb italt árul, mégpedig a legjobbakat, legkülönlegesebbeket.

A mértéktelen italfogyasztást nem támogatjuk, ezért úgy gondoltuk, beszélgetni kellene a szeszekről úgy, hogy a minőségre, az italozás kultúrájára fókuszálunk. Az első részben a rum volt a téma, két szakértővel, Schök Norberttel és Csiszer Leventével beszélgettünk arról, hogy áll Magyarországon a rumfogyasztás.

Amit ők nem tudnak a rumról, az nincs is, így aztán mindent megtudunk arról, miből és hogyan készül ez a régi, tradicionális, de talán itthon nem eléggé megbecsült ital, milyen lepárlási folyamatokon megy át, milyen fajtáit ismerjük, hogyan és mivel érdemes fogyasztani, milyen régiókból érkeznek a legfinomabbak.

Akik beszélgetnek

» Vendég: Csiszer Levente és Schök Norbert bartenderek a GoodSpirit Whisky&Cocktail Barban.
» Rétsági Oszkár, a Player Sport és Életmód rovatának vezetője.

Kattints, kövess, lájkolj!

Hogy ne maradj le a többi érdekes beszélgetésről, kövesd be a Player.hu Podcastet a Spotifyon, a legfrissebb cikkekért pedig lájkold a Playert a Facebookon!

Az előző részekért kattints ide!

„Talán Szilágyi Liliána apja egy erősebb nőnél nem tud labdába rúgni”

Dr. Menczel Zsuzsa tanácsadó szakpszichológusnak tettük fel azokat a kérdéseket, melyekre az emberek – reméljük – nagyobbik, egészségesebb része értetlenül keresi a válaszokat.

Ne az alapján válasszunk kutyát, hogy cuki! – A felelős állattartás a Horizontban

A „rosszul vagyok a lakossági vizsláktól” mondatnál bizonyára sokan fel fognak hördülni, de Szalai Tünde kutyakiképző meg is magyarázza, miért.

A podcast elkészítésében együttműködő partnerünk volt a WhiskyNet.

(Illusztráció: WhiskyNet)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

Így jutottunk a nyugati minimalizmustól az eklektikus ezredfordulón át az okosotthonokig – 20 éves a MaxCity, Kovács Zsófival beszélgettünk

További cikkeink a témában