És közben olyan hegyeket láttam, meg olyan finomakat ettem, hogy az Alpok adják a másikat. Őszinte francia sítúra beszámoló, ami után remélhetőleg már csatolnád is a síbakancsodat.

Mikor a Francia Idegenforgalmi Hivatal legaranyosabb Vandája felhívott, hogy lenne-e kedvem egy háromnapos franciaországi sajtóútra eljönni a gyönyörű hegyekbe, az első gondolatom természetesen egy ujjongó OUI, bien sûr, hát hogy a jóéletbe ne?! volt. Azonban mikor kiderült, hogy egy síelős kirándulásról lenne szó, méghozzá a világ legnagyobb sípályájára, egy végtelenségig tartó pillanatra a torkomban akadt az ütő. Mert mikor Vanda megkérdezte, mennyire tudok síelni, eszembe jutott, hogy eddig csupán három napig volt rajtam léc Ausztriában és az ekénél nem jutottam sokkal messzebb, miközben X-ben reszkető lábakkal néztem, hogyan süvítenek el a térdem mellett húszasával az osztrák kiscsoportosok. Úgyhogy motyogtam valamit arról, hogy én nagyon kezdő vagyok, mire ő megkérdezte: De mennyire? Kék pálya? Vagy zöld? És nem mertem azt felelni, hogy

Őőő… pingvines pálya?

Ami nem is pálya, csak egy mosolygós pingvinnel jelölt rész, ahol a három éves kor alatti csemeték tanulnak, mert már a gondolata is orbitálisan égő, így azt mondtam, zöld. De szerencsére Vanda szintén elárulta, hogy rajta évek óta nem volt léc, ezért neki is nyugodtabbak lennének a térdei, ha nem az ország legnagyobb síelős portáljának húsz éve a hegyeken szlalomozó, feketeöves újságírójával egy csapatba kerülne. Így a pingvines pálya elhallgatásával, de relatíve őszintén létrejött a sítúrás paktum, úgyhogy polárcuccokat és síszemüveget a bőröndbe, irány Les Menuires!

A három völgy

Megérkezni Savois megyébe Lyonból autóval nem kispályás élmény: a szerpentines utakon haladva egyre nagyobb és fenségesebb hegyek bontakoznak ki a látóhatáron. Mellesleg itt megemlíteném, hogy én is úgy gondolkoztam, mint a legtöbben arról, hogyan lehet eljutni egy síterepre: autóval. De az a helyzet, hogy nem csak: Lyonba például közvetlenül el lehet repülni Budapestről az easyJettel, aztán ott bepattanni egy kocsiba – ahonnan csupán két óra alatt el is érhetjük a hegyeket (ami a repülőúttal együtt össz-vissz négy óra, nem pedig tizenórás, nagyon fárasztó vezetés.) Ahol ilyen látvány fogad:

A fenséges hegyeket pedig mind meg is hódíthatjuk: Les Trois Vallées a világ legnagyobb síterepe, több mint hatszáz kilométernyi pályával és ötvenezer méteres vertikális süllyedéssel, legmagasabb, síelhető csúcsai pedig 2850 méteren csillognak fehéren. A három völgy közvetlenül elérhető Les Menuires-ből, amely önmagában is egy hatalmas sícentrum – első nap nem is tudtam, melyik helyre, felvonóra és síliftre kapjam a fejem, akkora a választék.

Miután kényelmesen lecuccoltunk, esti lazulásképp kipróbáltuk a szállásunk, Les Bruyères adta wellness lehetőségeket. Nos, nem csalódtunk: a csillagfénnyel meghintett, sötét hegyeket nézni meleg vizes jacuzzizás közben elég pompa élmény.

Azután megvacsoráztunk négy csillagos hotelünkben, újfent száz csillagos panorámával a közeli hegyekre – a francia konyha pedig szintén nem az a műfaj, amiben könnyen csalódik az ember, ragyogó fogásokat ettünk.

A testünket balzsamozó, hedonista élvezetek után pedig eltettük magunkat, mert másnap kora reggel jött az igazi kihívás: Les Menuires sípályáinak meghódítása!

Ekkor a csapat két részre szakadt: a profik a fiatal Fabiennel tartottak a karcosabb csúcsok felé, míg a pingvinpályásokat kezdőket- és újrakezdőket a deresedő sármjával ízig-vérig francia André, becenevén Dédé vette kezelésbe. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Les Menuires és a Les Trois Vallées az abszolút lécszüzek paradicsoma: mindösszesen két, apró rész van, ahol az első szárnypróbálgatásokat nagyobb kockázat nélkül meg lehet lépni. Azonban azoknak, akiknek már volt léc a lábukon és valamennyire ismerősen csengenek az eke és a girland szavak, azoknak már nyert ügyük van Les Menuires-rel: a hatalmas síterepen rengeteg olyan pálya van, melyeket a hozzám hasonló zöldfülűek is a lehető legkisebb pánikrohammal és baleseti kockázat nélkül meghódíthatják.

Mondanom sem kell, hogy először instant kocsonya lett a lábamból, mikor Dédé bejelentette, hogy kék pályán fogunk lecsúszni – elhaló hangon próbáltam neki motyogni valamit arról, hogy Dehát ez a kezdő csapat, nem? - de a francia síveterán legszélesebb mosolyával megnyugtatott, hogy menni fognak ezek a pályák. Ugyanis kiderült, hogy egyáltalán nem mindegyik kék pálya olyan nehéz, mint egyes zöld pályák – és olykor piros pályáknak is jóval könnyebb szakaszai vannak, mint egy kéknek. Úgyhogy a síterep nagyon előzékenyen rózsaszín színnel, külön jelöli azokat a pályákat a kékek-zöldek-pirosak tengerében, melyeknek kezdők is bátran nekivághatnak.

Kezdő síelőként számomra a legnagyobb kihívást a gyorsulás jelentette: ugyanis eddig olyan kétségbeesett vehemenciával sulykolta mindenki a megállás ezer módját, hogy mikor elkezdtem gyorsulni, azonnal bepánikoltam, hogy nekem ezt nem szabad. De miért ne szabadna? Nem az a síelés lényege, hogy suhanjunk a csodálatos hegyek közt? Úgyhogy Dédé joviálisan Mikulásszerű, ho-ho-hóóóóó, de egyszerű ez! attitűdjét (Rhílex, Sophie, rhílex!) segítségül véve elengedtem ezt a parámat és bátrabban siklottam le a pályákon.

Egyes pályákon vannak fantasztikusan széles szakaszok, ahol kezdőként is teljesen rizikómentesen gyorsulhatunk – ezeket imádtam természetesen a legjobban a síórák alatt. Na meg az ezeket megszakító ebédszüneteket.

Franciaország hüttéi, a chalet-k vizuálisan és kulinárisan is elképesztő élmények. A hegyek francia konyhája nem olyan kimért és elegáns, mint a városokból ismert francia szakácsművészet: gazdagon és nagy adagokban főznek és persze mindegyik chalet-nak megvan a saját specialitása.

Döbbenetesen orgazmikusakat ettünk mind a három napon: be kell valljam, hogy amiben a francia síreszortok egyértelműen verik az osztrák vagy épp szlovén síterepeket az a kulináris élmények: nagyon erős játékosok a franciák ételfelhozatalban. Úgy pörögtek a sajt-, sonka- és kolbászráolvasztós raclette-ek, mártogatós fondü Savoyarde-ok, rotyogó agyagtálban érkező tartiflette-ek, sistergő crozets-ek és krémes csoki mousse-ok helyi csörögefánkkal, hogy az embernek komoly önuralommal kellett nemet mondania a negyedik fogásra, ha még ebéd után még valami méltót akart kezdeni azzal a léccel a lábán. (Ezen drámai önmegtartóztatásokat természetesen a sűrűn fogyasztott helyi borokkal koronázott vacsorák tökéletesen kompenzálták.)

Azért nem szar itt sörözni, na

Egy ilyen hosszúra nyúlt ebéd alatt, míg mi a francia konyhát illettük eposzi jelzőkkel, Fabien a magyar nyelv iránt tanúsított hasonlóan lelkes érdeklődést – így született meg az alábbi videó:

A túra negyedik napján megismerkedtünk a helyiek történetével is: a közeli Saint Martin de Belleville egy olyan elbűvölő francia falu, amennyire csak egy francia falu lehet elbűvölő. A hegyeket már évszázadok, sőt, egyes részeit az ősidők óta lakják – azonban a nagy síturizmus előtt igen kemény életet éltek a több ezer méter magasan jószágaikat legeltető helyi gazdák. Sokan foglalkoznak még a mai napig marha-, kecske- és báránytenyésztéssel, csak úgy, mint Serge, aki személyesen vezetett körül minket apró sajtgazdálkodásán. Nos, egy ilyen helyen érvényes csak igazán a Brian életének kultikus mondása, miszerint Boldogok a sajtkészítők.

A középen látható sajtot Serge kissé morbid módon a saját temetéséig érleli

Serge, a boldog tejipari dolgozó

Nagyon jót tehet a léleknek, ha minden reggel ilyen pompájában hunyorog rá a természet, ilyen harapnivalóan ropogós és friss a levegő, ilyen örökké ott álló, fenséges hegyekre tekinthet a teraszáról.

Összességében csakis ajánlani tudom a világ legnagyobb síterepét minden szempontból: lehet bármilyen tapasztalt egy síelő, itt száz százalék, hogy új kihívások elé néz. A kínálat szinte végtelen ezen az összesen 335 pályát számláló síterep-óriáson: a pingvinpályás kezdők ugyanúgy megtalálhatják a számításaikat, mint a feketeövesek. A kulináris- és wellnessélményekkel együtt pedig médiasallang nélkül, tök őszintén mondom, hogy felejthetetlen élmény Les Menuires – bármikor megismételném újra – és mivel áprilisig teljesen hóbiztos a síterep, még az is lehet, hogy megteszem.

Hogyan juthatsz el ide?

Két lépéssel, nagyon egyszerűen elutazhatunk Magyarországról Les Menuires-be. Először is Lyonba kell eljutni, ahonnan megközelítőleg két óra alatt lehet autóval/bérelt busszal felérni a hegyekbe (az út pedig csodálatosan szép). Lyonba pedig könnyű elrepülni: az easyJet Budapest-Lyon (BUD-LYS) járata 2016 április 27-én indult és azóta is hetente háromszor közlekednek a magyar főváros és Franciaország második legnagyobb városa között. A fehér-narancssárga gépek kedden, csütörtökön és szombaton repülnek – ez a menetrend ideális mind az üzleti utazóknak, mind a turistáknak vagy éppen a hosszú hétvégét tervezőknek, akár Lyonról, akár Budapestről legyen szó. A lyoni járatra pedig már mindössze 7390 forinttól kaphatók jegyek az easyJet oldalán.

Várod már, hogy ropogjon a hó a síbakancsod alatt? Akkor itt tudhatsz meg többet Les Menuires-ről, magyarul pedig a Francia Idegenforgalmi Hivatal magyar nyelvű oldalán tájékozódhatsz, repjegyeket Lyonba pedig az easyJet oldalán foglalhatsz. Bon chance!

(Fotók: Les Menuires Hivatalos, a szerző saját fotói és videója)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon