Az ivás művészet. Az alkoholizálás alacsonyabb szintjén mozgók ész nélkül döntik magukba a gyakran silányabbnál silányabb szeszeket, és minél hamarabb el akarnak jutni A pontból a részegségig, de egy komoly férfit más célok vezérelnek. Időutazás a minőségi alkoholfogyasztás spirituális mélységeibe, ezúttal Humphrey Bogarttal, velem, és egy gin alapú koktéllal.
Hollywood, USA, 1942
Először 1942 nyarán ittam gin and tonicot Humphrey Bogarttal egy kricsmiben a Warner stúdiójának szomszédságában a Los Angeles-i Burbankben. Piszok meleg volt, és Bogie egy újabb fárasztó napon volt túl a Casablanca forgatásán. A bárban mögöttünk ott ült még a cicaszemű Ida Lupino és valami viccen mosolyogott, amit Orson Welles mesélt neki. Bogie rendszerint whiskeyt ivott, de profi piásként alkalmazkodott az évszakokhoz és az alkalmakhoz. Mivel odakint nagyon meleg volt, egy fanyar gin mellett döntött, annyi jéggel, hogy Amudsen expedíciót indíthatott volna rajta.
– Olyan meleg van, mintha a világ összes stúdiólámpáját felgyújtották volna – recsegte Bogart, és ledöntötte a fél poharat.
Azért szerettem Bogie-val inni, mert nagyon sokoldalú piás volt. Az égetett szeszekért volt oda, a sört és a bort sok haladó szeszkazánhoz hasonlóan ő sem értette, de ha bementünk egy bárba, mindig hagytam, hogy ő rendeljen, mert megtalálta a hangulathoz tökéletesen illő piát. Kocaalkoholistáknak egyrészt nincs meg a megfelelő tudásuk, és egész életükben vörösboros kólát isznak, na most ehhez képest Bogart fejében egy teljes koktélbiblia lapult.
Mivel a High Sierra és a Máltai sólyom című filmjei miatt nagyon felkapták, eléggé nagy lett a szája, de ilyenkor mindig emlékeztettem, hogy fogja be, mert csak lövöldözni tud, meg szigorúan nézni, de botlába van, és nem tud táncolni. Már hogyne tudnék, mondta, és próbált szteppelni, de aztán megmutattam neki egy filmfelvételt a Latabárokról, és akkor végre elhallgatott.
Na szóval, vissza a Casablanca forgatásához. Bogie ideges volt, mert éppen az egyik utolsó snittre készültek, és nem tudta a szöveget. Ez így nem teljesen igaz, mert tudta, mit kellett volna mondania, de nem sikerült neki. Pedig nem volt nehéz. Fel a fejjel, Ilsa – ennyit kellett volna kinyögnie Ingrid Bergmannak, aki Ilsát játszotta, de már két napja álltak a felvételek, mert amikor felharsant a télikabát vastagságú akcentussal beszélő rendező, Kertész Mihály hangja, Bogie mindig, minden egyes alkalommal ezt mondta: Fel a fejjel,… Matild.
Bergman már sírt, hiába próbáltam megvigasztalni, Bogie pedig szabadkozott, és váltig esküdözött, hogy nem ismer semmilyen Matildot. Akkor jutott eszembe egy mentőötlet, ami szerint a Matild és Ilsa helyett mondhatná azt, hogy „kölyök”, és meg van mentve a nap. Kertész egy darabig morfondírozott magában, aztán megbeszélte a forgatókönyvet jegyző Epsteinekkel és Jack Warnerrel, és végül felvettük a jelenetet.
– Kösz, haver – súgta Bogie a felvétel után. – Csak tudnám, ki lehet az a Matild.
Bementünk Hollywoodba és leültünk egy bárba, ahol ott ácsorgott Lugosi Béla, Johnny Weismüller, Peter Lotte meg még pár magyar, és ultiztak. James Cagney és Bette Davis flippereztek, Gary Cooper meg a wurlitzert dobálta tele apróval. A mixer biccentett, ahogy meglátott, és már keverte is a gin and tonikokat, uborkával és citrommal. Később Bogie nagyon berúgott, és táncolni kezdett a pult tetején. Na, jobb vagyok, mint a Latabárok? Jobb vagyok, mi? Persze, hogy nem volt jobb. Senki sem táncolt jobban, mint Latyi, még a francos Fred Astaire sem.
Miközben Bogie remek gin tonikot készített, Ernest Hemingway az Old Fashioned mestere volt. Vele is ittam egy időben.
1957, Los Angeles
Utoljára 1957 januárjában találkoztam Bogie-val, kevéssel a halála előtt. Akkor már nem tudott felkelni az ágyból, nagyon le volt fogyva, később tudtam meg, hogy csak 36 kilót nyomott, amikor elment. Egész életében keményen cigizett és ivott, ami nyilvánvalóan nem tett jót az egészségének. Spencer Tracy volt ott és Katherine Hepburn és persze a felesége, az angyali Lauren Bacall, és gint ittunk tonikkal. Amikor meglátogattam Bogie-t a szobájában, próbált vidámnak tűnni, mert igazából ilyen fickó volt. Beszélgettünk egy darabig, régi cimborákat emlegettünk fel, nőket, filmeket, meg Matildot, aztán elköszönt. Az ajtóban álltam, amikor utánam szólt.
– Robi, soha ne igyál meg olyan koktélt, amibe gyümölcsöket raktak. Vagy esernyőt. Soha.
Hogyan készíts magadnak gin-tonikot?
Kell hozzá jó minőségű gin és jó minőségű tonik, sok jég, valamint citrom vagy lime. Utóbbi témában megoszlanak a vélemények, egyesek szerint már kisebb helyi zavargások is kitörtek a két tábor képviselői között. Próbáljuk ki így is, úgy is, majd döntsük, melyik csapathoz fogunk tartozni. A gin és tonik aránya lehet 1:1 vagy 2:1, a hangulaton múlik. Angliában alkalmanként uborkát is raknak bele, mint az alábbi videóban látható séf-alkimista, Heston Blumenthal (aki egyébként a citromra esküszik).
(Montázs: Tóth István)