Egy helyinek elege lett belőle, hogy Bali szigetét is elborítja a műanyag szemét.

Az indonéziai Bali szigete igazán festői hely – már amikor kilátszik a műanyagból, mert az ott is óriási gond. Kevin Kumala helyi biológusnak és hobbibúvárnak ebből lett elege. Amikor egy barátjával ült egy bárban, és látta, hogy esőben minden motoroson műanyag esőkabát van, amit néhány használat után eldobnak, rájött, hogy cselekednie kell.

Szinte láthatatlan műanyagok szennyezik az óceánokat

A mikroműanyagok teszik ki az óceánokat szennyező "műanyag leves" jelentős hányadát.

Megalapította az Avani nevű céget, amely biológiailag teljesen lebomló zacskókat, ételdobozokat, evőeszközöket, szívószálakat, esőkabátokat készít, például maniókagyökérből, cukornádból, természetes keményítőből.

Ezek száz százalékban lebomlanak, akár egy kis meleg vízben is, amelyet utána meg is lehet inni, annyira ártalmatlan.

Ma már naponta négy tonna zacskó készül az üzemben, Balin műanyagzacskó-ellenes kampány indult, a kormány pedig elkötelezte magát a 2018-as betiltásuk mellett.

Tényleg egy ember is rengeteget lehet a környezetért, igaza van Al Gore-nak:

Sokkal többet tehetsz a klímaváltozás ellen, mint gondolnád

Kevesen tudnak egy ilyen fontos témáról ilyen szórakoztatóan beszélni, de az USA volt alelnöke ilyen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vizsgaidőszaki gasztró: gyorskaja és csipsz nem, étcsoki és kávé mértékkel

Önellátó klímájú ez a faborítású oslói toronyház

Kicsit megszédültünk, ápolónőre lenne szükségünk

További cikkeink a témában