Most már kijelenthető, hogy Irma a valaha feljegyzett legerősebb hurrikán, ugyanis a francia Antillákhoz közelítve elérte az óránkénti 360 kilométeres sebességet – ilyen extrém szélsebességet többnyire csak a sarkvidékeken vagy (nagyjából) 10 kilométeres magasságban tapasztalhatunk.

Azt is tudjuk róla, hogy iszonyatos pusztításra képes: Szent Márton-sziget repülőterét gyakorlatilag megsemmisítette, Antigua és Barbudát pedig szinte a földdel tette egyenlővé, most pedig Puerto Rico következik. Florida déli szigetein közben már szinte teljesen evakuálták a lakosságot, emellett lezárták az Amerikai Egyesült Államok Légierejének rakétaindításra szolgáló bázisát, Cape Canaveralt, és valószínűleg ez a sors vár a floridai atomerőművekre, valamint Key West repülőterére is.

De a remény még így sem vész el.

Több ezer ember követte élőben ugyanis, amint Irma szinte teljesen feldúlja a francia tengerentúli területet, Saint-Barthélemyt. A sziget székhelyén, Gustaviában 300 km/h-s szél süvített végig, és gyakorlatilag mindent kidöntött, ami az útjába állt. Azonban akadt egy pálmafa, amelyik nem adta fel. Az egyik hozzászóló megjegyezte: négy órája figyeli már a megviselt fát, de még mindig áll.

A fát Hectornak nevezték el a trójai hős (Hektór) után. A mitológia szerint a herceget egyszer Aiasz párbajra hívta ki, a kegyetlen összecsapás pedig egy napnál is tovább húzódott, és bár mindkét fél rengeteg sebet szerzett, egyik sem tudta földre kényszeríteni a másikat.

Egyébként nem csak Hector volt az, aki farkasszemet nézett Irmával, és túlélte:

Így repült át ez a gép minden idők legpusztítóbb hurrikánjának a szemén

Nem tudjuk, hogy melyik a durvább, ez, vagy Szauron szeme.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés