Többszörös magyar bajnok és világkupa-győztes, Eb-ezüstérmes és olimpiai 6. helyezett. Beszélgetés Jakabos Zsuzsival, az ország legszexibb sportolójával.

Happy birthday!

Zsuzsi az interjú napján, április 3-án töltötte be 23. életévét, így egy csokor tulipánnal indul a beszélgetés. A Debrecenben rendezett úszó országos bajnokság két nappal korábban fejeződött be, Zsuzsi egyéni csúcsot úszott, hét számban indult, ebből ötször nyert és kettő ezüstöt kapott. Magas, nyúlánk, kamaszos jelenség, – még mindig gyerek vagyok! – jegyzi meg később kuncogva magáról –, pedig már két olimpia van a háta mögött. A telefonos egyeztetéskor álmos volt a hangja, most a reggeli edzés után frissnek tűnik. – Az ob-n hét számban indultam, és eléggé elfáradtam. Érdekes, de főleg mentálisan tud megterhelő lenni egy ilyen verseny.

Bajnokok reggelije

Legjobb eredménye egy olimpiai 6. helyezés, de volt rövidpályás Európa-bajnok, többszörös Világkupa győztes és magyar bajnok. A bajnokok reggelije fejezetcím adta magát, bár az asztalnál igazából egy bajnok ül, és az nem én vagyok, (jó, tudom, volt az a vidéki kispályás teremlabdarúgó bajnokság, amikor megnyertük az alsóházat...) Zsuzsit viszont bajnokanyagból gyúrták, a győzelem a génjeibe van kódolva. Mivel ebédet még nem szolgálnak fel, ezért előételnek libanoni padlizsánkrémet fogyaszt pitával. – Igazság szerint most van étvágyam – vallja be mosolyogva. Az első érmét hétévesen nyerte, de ha bárki azt gondolná, hogy egy uszodában, akkor tévedne. – Telente sokat síeltünk, és anyukámék beneveztek a mecseki diákolimpiára. Elindultam és ezüstöt nyertem – eleveníti fel mosolyogva. – Ritmikus sportgimnasztikáztam is, és egyszer egy versenyen kaptam egy plüssmacit, mert én voltam a legfiatalabb. (Jó lenne tudni, hogy vajon mi történik, ha a szülei nyolc évesen nem viszik le egy uszodába? Lehet, hogy már lenne egy téli olimpiai érmesünk lesiklásból?)

(fotók: Jakabos Zsuzsanna Official)

Miami Beachet el tudnám viselni!

A hely, ahová szívesen vonulna száműzetésbe

Viva Las Vegas

Las Vegasba általában szerencsejáték, gyors házasság vagy válás miatt mennek az emberek, ráadásul a bűnös város egy sivatag közepén fekszik, de Zsuzsi tavaly úszni ment oda, méghozzá fél évre. – Amikor megkaptam a vízumot, akkor megkérdezték, hogy jó ötlet-e pont Vegasba menni tanulni és úszni? – nevet fel, majd elkomolyodik. – Az úszásomnak nem tett jót, az eredményeim nem javultak, de nagyon hasznos élmény volt az a hat hónap. Nagyon tetszik az amerikai mentalitás, sokkal lazábban állnak hozzá a versenyekhez. Mi közepes eredmény esetén rendszerint megkapjuk a magunkét, rajtuk viszont sokkal kevesebb a nyomás. Egészen más lehet nem félve állni a rajtkőre. Ha azon agyalok indulás előtt, hogy mi lesz, ha nem sikerül jól, akkor az nagyon kihathat az úszásomra. Elég, ha egy fordulásnál rosszul teszem a kezem… Hogy milyen komoly nyomás nehezedik ezekre az egyébként fiatal emberekre, arra kitűnő példa Risztov Éva, akinek 2005-ben annyira elege lett a sajtó cseszegetéseiből, hogy 20 évesen abbahagyta a versenyzést, és csak 2009-ben kezdte újra az úszást, miután újra felépítette magát. Zsuzsinak a 2007-es esztendő volt eddig a legnehezebb, nem jöttek az eredmények, így nem vitték el a Melbourne-i világbajnokságra, amit nehezen viselt, de végül sikerült feldolgoznia. Itthon néha érdekes motiválják a versenyzőinket, 2009-ben például, miután a hullámvölgy után Zsuzsi kezdett ismét versenyeket nyerni, gyorsan 5000 forinttal csökkentették a havi ösztöndíját. – Persze nem akarok panaszkodni, vannak támogatóim, és per pillanat minden rendben. Erős vagyok, és tudom kezelni az ilyen helyzeteket.

Nutellás palacsinta. Egyszer megettem egy egész üveg mogyorókrémet egy ültő helyemben.

A kaja, amin akár két hétig is kibírná.

Sellő a parton

Zsuzsit 2011-ben megválasztották a legszebb magyar sportolónőnek, és semmi kétség, a cím jó helyre került. Bár egy üzleti főiskolán tanul humán erőforrás szakon, egyelőre nem tudja elképzelni magát irodistaként, de azért van olyan pálya, amivel szimpatizál. Mivel Facebook oldalán egy egész albumnyi fotó található, amelyeken modellként látható, adott a kérdés, hogy lenne-e kedve felcsapni profinak. – Ez jó kérdés. Fotózáskor jól érzem magam, tetszik a dolog – mosolyodik el szemérmesen. – Nőnöm nem kell, az biztos! Mostanában sokat hívnak, de egész napos munkákra az úszás miatt nem tudok elmenni. Las Vegasi tartózkodása alatt egy magazin megkereste, lefotózták, és rögtön címlapra is került. – Igazából fogalmam sincs, hogyan jött össze. Felhívtak és azt mondták, hogy szexi sportolókat keresnek – mosolyog és felhúzza a vállát. – Lefényképeztek és címlap lett belőle. Zsuzsi képeit nézve megállapíthatjuk, hogy kevés úszó néz ki olyan jól a medence partján feltűzött hajjal, a válogatott köntösében, mint ő.

(A helyszínért köszönet a Pastrami Étterem és Kávéháznak!)

Egy úszó nagykövet

Like!

Zsuzsi Facebook oldalát eddig 427 ember lájkolta, ami méltatlanul alacsony szám! A Player kampányt indít, és megkéri olvasóit, hogy nyomjanak egy tetsziket a gyönyörű és fantasztikus tehetségű lány profiljára.

Egy falfirka szerint abban az esetben, ha a globális felmelegedés miatt a bolygót elborítja a víz, akkor az úszók lesznek a királyok. Zsu - bár nyilván más motivációval – az elmúlt hónapokban Miamiban és Dubaiban úszott, idén még lesz London, szóval a sport miatt igazi világutazónak, amolyan úszó nagykövetnek számít. – Szeretek utazni, erre nemrég jöttem rá. Tulajdonképpen 12 éve folyamatosan utazom, és most már sokkal jobban szeretem, mint régen. Sok dolgot látok, de legtöbbször persze a medence alját! A tengerpartot imádom, napokon át elviselem. Miami nagyon jó volt, de Rio de Janeiro is. Dubaiban is szép a tenger, de ott nem tudnék élni. Ami az étkezést illeti, Zsuzsi semmiféle különös étrendet nem követ, igyekszik sok rizst, jó minőségű ételeket enni, a gyorséttermeket elkerüli, kedvenc itala pedig - és erre nyomatákosan felhívta a figyelmemet - Dr. Steinberger bio gyümölcs és zöldséglevei. Aki napi 300-320 hosszt, vagyis olyan 14-15 kilométert úszik, annak egyrészt kell az energia, másrészt nem csoda, ha egy deka felesleg sincs rajta. – Ha 2 kilóval több van rajtam, akkor már érzem, hogy nehezebben mozgok, viszont ha nem ennék szénhidrátot, akkor nem lenne erőm úszni!

3,2,1, London!

Sokat mosolyog, a válaszokat alaposan meggondolja, és jó étvággyal fogyasztja a főételként választott lazacfilét tormás főtt krumplival. Beszélgetés közben néha megtörténik, amitől tartottam, vagyis újságíróból átmegyek szimpla szurkolóba, de erőt veszek magamon és visszaváltozom. (Átnéztem pár interjút és nem én vagyok az egyetlen, aki Zsuzsival szemben veszít az objektivitásából.) Őszintén szólva, a kissé részrehajló dopping ellenőrzések, a laboratóriumi körülmények között kitenyésztett, semmiből előbukkanó kínai sportolók, a szervező országot és a politikai nagyhatalmakat támogató sportdiplomácia miatt már jó ideje nem a szívem csücske az olimpia, de tudom, hogy augusztusban a fél országgal együtt át fogok változni dühöngő őrültté, és minden vágyam az lesz, hogy ezt a lányt a dobogó legfelső fokán lássam, amint éremmel a nyakában mosolyog a világra. Zsuzsiban is ott van már az olimpia, de sokkal realistább: Londonban egy célom van, mégpedig az, hogy életem legjobbját ússzam. Hogy ez mire lesz elég, azt 109 nap múlva meglátjuk. A vele történt találkozás óta az ötkarikás játékokra való felkészülés számunkra is elindult: a visszaszámlálás elkezdődött.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában