A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya igazi kávérajongó, ami nem meglepő, elvégre olasz. Azt viszont eddig nem tudtuk, hogy Rossi mindig egy bizonyos italt fogyaszt az öltözőben.

A kávérajongó olasz szakember – aki nemrég lett a Fresh Corner arca – már tíz éve él Budapesten, azt viszont kevesen tudják róla, hogy gyerekkora óta rendszeresen fogyaszt kávét. Bár kilencévesen, mikor először találkozott vele, nem lett szerelem első kóstolásra, azóta viszont

napi négy-öt csészével is megiszik kedvenc eszpresszójából, vagy a szülővárosában nagyon kedvelt Caffè napoletano alla nocciola specialitást szürcsöli, ami nem más, mint a mogyorókrémes kávé.

Az pedig csak nemrég derült ki róla, hogy amíg korábban még játékosként a meccsek előtt a reflexei gyorsítása miatt ivott kávét, mostanában az öltözőben egyfajta rituáléként iszik meg két-három csészével.

Marco Rossi nevét a szélesebb, kevésbé elkötelezett focifanatikusok akkor kezdték megismerni, amikor 2018-ban átvette a magyar fociválogatott vezetését szövetségi kapitányként, pedig akkor már letette a névjegyét a magyar foci asztalára: a 2016–2017-es magyar labdarúgó-bajnokságban bajnoki címet szerzett a Budapest Honvéd FC csapatával, a szlovák DAC pedig egy bronzérmet köszönhet neki a 2017-2018-as szlovák bajnokságban.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya már tíz éve él Budapesten, ahol felesége is sok időt tölt vele és számos magyar étel is a kedvencévé vált. Vérbeli olaszként imádja a kávét, fiatalabb korában a focimeccsei előtt a reflexei gyorsítására, manapság pedig már a meccsek előtt az öltözőben egyfajta rituáléként fogyasztja. Ilyenkor meccsnapokon a csapat már másfél-két órával a kezdés előtt az öltözőben van, a kapitány pedig rituálészerűen itt fogyaszt el kedvenc eszpresszójából két-három csészével – szigorúan cukor nélkül.

„Naponta négy-öt csészével fogyasztok kávét – ez kábé 15 éves korom óta így van. Eleinte a meccseim előtt azért ittam, hogy gyorsabb legyek a pályán, most viszont már ez átalakult azzá, hogy a játékot inkább a csapatomra bízom, a kávézásról viszont nem mondtam le: amíg nem vonulunk ki a pályára, két-három csészével is megiszok az öltözőben. Nekem ez segít koncentrálni, és felkészülni fejben is az előttünk álló feladatra. Mondhatni nekem ez a titkos rituálém”

– árulta el a kapitány.

Nápolyiként nemcsak a kávé szeretete fontos számára, hanem a minőség is, így örömmel mondott igent, amikor a Fresh Corner felkérte, hogy legyen a márka arca.

Nápolyban a kávé sűrű, krémes, illatos, gyerekkorom óta ezért az ízért rajongok, nem is szeretem ízesíteni. A márka már a felkérés előtt is ismerős volt számomra, hiszen a legtöbb hétvégén úton vagyok a bajnoki mérkőzések helyszíneire. Ezen utak során pedig a szüneteket a Fresh Cornerben szoktam tölteni: az eszpresszó a kedvencem, ezt szoktam itt is inni – az americano nekem már túl hosszú. Szeretek kicsit leülni és átgondolni fejben az előttem álló kihívásokat, számomra a kávézás igazi ünnep, arról nem is beszélve, hogy egy tízperces pihenő után lélekben is sokkal frissebben folytathatom az utamat” – mondta el Marco Rossi.

Rossi mellett a magyarok is igazi nagy kávéfanatikusok: a 2021-es évben csaknem tízmillió kávét fogyasztottak el a Fresh Corner hálózatokban a felfrissülésre vágyók. A kávézás népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy bizonyos hónapokban akár 30 ezer csésze kávé is elfogy naponta. A koncepció nemzetközi sikerét jelzi, hogy regionális szinten 46 millió csésze kávé ittak a hely vendégei tavaly, túlszárnyalva az összes kávézóláncot. Ez a szám akár 52 millióra is növekedhet idén.

Megkóstoltuk a Fresh Corner római pizzáját, és tényleg olasz

Igazi olasz pizzát kínál a MOL Fresh Cornerekben, mi meg leteszteltük, mennyire olasz, sőt mennyire pizza.

(Fotó: Boris Streubel - UEFA/UEFA via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Helly Hansen ismét a legjobbakkal állt össze a maximális teljesítményért

Itt az a Xiaomi, ami szembeszáll a csúcstelefonokkal

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés