Így akarnak  leszámolni a „kaotikus celebkultúrával”.

A kínai médiahatóság bejelentette csütörtökön, hogy szigorít a kulturális műsorok és a sztárok díjazásának szabályozásán az „egészségtelen” médiatartalmak és a sztárok adócsalása elleni küzdelem jegyében.

Ezentúl...

  • a sztárok díjazását úgy kell megállapítani, hogy az ösztönözze őket a közjóléti műsorokban való részvételre és a társadalmi felelősségvállalásra – az adócsalást szigorúan büntetni fogják.
  • A fellépő sztárokat és vendégeket pedig a műsorszolgáltatóknak gondosan kell kiválasztaniuk, a kritériumok között szerepelnie kell a politikai műveltségnek és az erkölcsös életmódnak.

Kína az utóbbi időben szigorú szabályokat vezetett be a társadalmi élet számos területén részben az egyenlőtlenségek csökkentésére. A pekingi vezetés egyebek között véget akar vetni a „kaotikus celebkultúrának”, és ennek keretében szigorúan fellép a hazai hírességekkel szemben.

A hatóság bejelentése szerint véget kell vetni a műsorokban az „ízléstelenségeknek”, például a férfiak „elnőiesedésének”, illetve a „rajongás kultúrájának”. A programokban nem szerepelhetnek „közönséges” internetes hírességek, botrányok és a gazdagsággal való hivalkodás.

Mást is bejelentett Kína:

(Forrás: Reuters, MTI, fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés