Az ózonhoz is hozzá kell szoknunk.

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció – hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett szakmai konferencián, Budapesten.

Szanka Gábor Gyula, a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében arról beszélt, nem kérdés, hogy megváltozott a klíma, a korábbi ökölszabályok – például, hogy a Balatonnál a Bakony felől érkeznek a viharok már nem érvényesek. Szépszó Gabriella, a klimatológiai és kutatás-fejlesztési igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy többféle modellfuttatást végeztek az évszázad végéig várható éghajlatról, és vizsgálták a klímaváltozás hatásait mások mellett a városokra és a levegőminőségre. A különböző modellek egyeznek abban, hogy

az évszázad végére nőni fog a középhőmérséklet Magyarországon, és minél pesszimistább a modell, annál nagyobb ez a növekedés, akár a 3 Celsius-fokot is elérheti

– mondta Bordi Sára, a klímamodellező csoport munkatársa. A modellek szerint több csapadékra van esély, de ez inkább a téli időszakban fog megjelenni, a nyarak egyre szárazabbak lesznek.

Budapestre és Szegedre mint városi hőszigetekre vizsgálták a klímaváltozás várható hatásait. Mindkét város esetében várhatóan nőni fog az átlaghőmérséklet, Budapesten 1,7–3,9 fokkal, Szegeden 1,6–3,5 fokkal. Többek között a nyári napok – amikor a hőmérséklet csúcsértéke meghaladja a 25 fokot – száma is nőni fog mindkét városban, de Szegeden a 2041–2070 közötti időszakban tízzel több, körülbelül 90-100 ilyen nap várható, mint Budapesten – tájékoztatott Duics-Korosecz Lilla, a Klímamodellező Csoport munkatársa.

Vizsgálták a modellekben azt is, hogyan csökken a városi hősziget intenzitása például a tetők és utak fényvisszaverő képességének növelésével. Azt találták, hogy

a tetők és utak fényvisszaverő képességének csökkentése a kétméteres szinten nem okozott érdemi hőmérséklet-csökkenést, de a felszín hőmérsékletében akár tízfokos csökkenést is eredményezhet.

A HungaroMetnél vizsgálták a klímaváltozás levegőminőségre gyakorolt hatását is, erről Ferenczi Zita, a levegőminőség-modellezési és emissziós osztály munkatársa számolt be. A modellek szerint a legtöbb szennyezőanyag esetében javulás várható, ami elsősorban a klasszikus légszennyezők kibocsátásának feltételezett csökkentésének köszönhető.

A modellek szerint csökkenni fog a nitrogén-dioxid mennyisége, leginkább a városi területeken, elsősorban a közlekedésből származó emisszió csökkenése miatt. A 10 mikronnál kisebb légköri aeroszolok esetében vidéken javulás várható, de a városokban – elsősorban az ipari tevékenység növekedése és a lakossági tüzelésből származó kibocsátás miatt – várhatóan kismértékben emelkedni fog.

Az ózon azonban továbbra is kihívást jelent, a modellek szerint a koncentrációja a talajközeli rétegben emelkedni fog, elsősorban augusztusban. Ennek oka, hogy a melegebb klíma felgyorsítja azokat a kémiai folyamatokat, amelyek során az ózon képződik, de a megváltozott időjárási viszonyok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a felszín közelében feldúsuljon. Az ózonterhelés növekedése hatással lesz a növényzetre, elsősorban a fákra, de a haszonnövényeknél is terméskiesést okozhat.

(Forrás: MTI, illusztráció: Pexels)

Ez is érdekelhet:

Szuper El Niño jöhet, több szélsőséggel és magasabb hőmérséklettel

Magyarországon a telet befolyásolhatja a jelenség.

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

Jó híreket szeretnél? Akkor keress egy másik írást – de csak miután ezt elolvastad.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ő a kedvenc nepáli származású modellünk

Több fővárosi lakótelepen majdnem annyiba kerülnek a panelek, mint az új építésű lakások

Ezt csinálja veled a kávé koffein nélkül

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
5% Igen
95% Nem