A jelenlegi átlagos vízszint nem éri el a 70 centimétert.

A Balaton és különösen annak vízszintje az utóbbi időben ismét az érdeklődés középpontjába került. A Hun-Ren Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Hun-Ren BLKI) kutatói ezért friss állásfoglalásukban részletesen elmagyarázták, milyen természetes jelenségek állnak az alacsony vízállás. A kutatók célja, hogy higgadt, tényeken alapuló kommunikációval segítsék a Balaton jelenéről és jövőjéről szóló párbeszédet.

A Hun-Ren Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói Facebook-posztjukban hangsúlyozták:

a tó vízszintjének ingadozása természetes folyamat, a jelenlegi – 70 centiméter alatti – érték pedig nem veszélyezteti sem a tó élővilágát, sem a vízminőséget.

„A most tapasztalható alacsony vízszint nem a tó kiszáradását jelzi, hanem a Balaton természetes működésének része” – fogalmaztak a kutatók. A Balaton sekély, széljárta tó, amelynek vízállása a csapadék mennyiségétől, a párolgástól és a befolyó vizek hozamától függ. Hasonlóan alacsony vízszint korábban is előfordult – például 2003-ban, amikor a siófoki vízmérce mindössze 23 centimétert mutatott, mégis kiváló volt a vízminőség és zavartalan a nyári szezon.

A Balaton déli partja (fotó: Hun-Ren BLKI/Bánó Bálint)

A kutatók emlékeztetnek: fontos különbséget tenni a társadalmi elvárások és az ökológiai szempontok között. A horgászok, fürdőzők és turisztikai szereplők számára a magas vízszint tűnhet ideálisnak, ugyanakkor az élővilág számára a mérsékelt vízszintingadozás elengedhetetlen. A tartósan magas vízállás hosszabb távon épp a parti élőhelyek és a nádasok pusztulásához vezethet.

Az alacsony vízszint nem okoz algásodást

Bár sekély területeken időnként megjelenhetnek fonalas zöldalgák, ez természetes és veszélytelen jelenség – magyarázták a BLKI kutatói –, a tó vízminőségét sokkal inkább a tápanyagterhelés, különösen a foszfor mennyisége befolyásolja.

Nincs ok aggodalomra, de szükség van a klímaváltozással összefüggő új hidrológiai jelenségek folyamatos megfigyelésére, az esetleges beavatkozások tudományos előkészítésére.

(Forrás: Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózat)

Ez is érdekelhet:

Nem, nincsenek medúzák a Balatonban. De akkor mik azok a medúzaszerű valamik?

Lakossági és hatósági megkeresések is érkeztek a Balatoni Limnológiai Kutatóintézethez, ahol megfejtették a rejtélyt.

Vészesen felgyorsult a Balaton vizének melegedése, turbulens változások jönnek az élővilágban

Az utóbbi három évtizedben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben.

Hatszor gyorsabban melegednek természetes vizeink a 80-as évek óta, mint addig

150 év adatait vizsgálták a kutatók, ijesztő tendencia rajzolódott ki.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mesterművek még közelebb: a Xiaomi ezzel a telefonnal elérhetővé teszi a csúcskategóriát

Ezt a két dobozt ne hagyd ki a számításból, ha mostanában tervezel partyhangszórót venni

Kungfubékát fedeztek fel Dél-Kínában, nem Zsoltinak nevezték el

A Player kérdése: Milyen eredményt ér el Örményországban a vb-selejtezőn a magyar válogatott?
67% Nyer
16% Döntetlent játszik
17% Kikap
Megtaláltuk az őszi gardrób titkos fegyverét – és nem, nem a kabátról beszélünk
Hirdetés