Éppen csak fűteni nem tud a könnyű és praktikus japán ernyő.

Világító esernyővel rukkolt elő a japán Mabu cég: az ernyő egy beépített LED segítségével gombnyomásra világítani kezd, így külső fényvisszaverő eszköz nélkül is jól látható marad, azaz akár egy teljesen üres úton (autók, közvilágítás nélkül) is lehet vele közlekedni.

Vagy éppen jól láthatod vele a térképet, ha egy ismeretlen városban bolyongsz.

Nappal persze nem kell felkapcsolni, így kímélni is lehet a LED-et. Az ernyő négy színben is kapható, nyilván a két világosabb árnyalatnál – halványszürke, víz – jobban látszol a külvilág számára.

Az esernyő átmérője 102, a hossza 82 centi, a súlya mintegy 460 gramm. Mivel kicsi és könnyű, három AAA elemmel működik, összességében pedig igencsak praktikus, tipikusan az a találmány, aminek láttán az ember a homlokára csap: ez miért nem nekem jutott az eszembe?

Az ára is baráti, 3300 jen, ami momentán 9000 forint.

(Forrás, fotók: Mabu)

Esernyő autóban...

Elég a 80 lóerős új Fabia a magyar forgalomban?

A Škoda Fabia negyedik generációja megérkezett. Nagyautósabb, kényelmesebb, mint elődje volt, de az alapmotorral kell hozzá türelem.

...fociban...

Mutatunk két piszok látványos cselt a dél-amerikai foci legnagyobb rangadójáról

Gól nem volt az argentin és a brazil válogatott rangadóján, de azért így is tudunk két olyan jelenetet mutatni, amit látva minden focirajongó kezén feláll a szőr.

...és a tudósainknál:

Magyar tudósok jöttek rá arra, hogy a kutyák is képesek a „mentális időutazásra”

Sokkal több a közös a kutyákban és az emberekben, mint azt eddig gondoltuk volna.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezekből a fotelekből még nagyobb élmény filmet vagy meccset nézni

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Magyar lakásba magyar bútort – és ne is akármilyet, minőségit!

További cikkeink a témában