Félő, hogy az eddig tapasztalt rugalmasság már nem lesz elegendő, ha tovább emelkedik a hőmérséklet.

A Tel-avivi Egyetem (TAU) kutatói 7981 múzeumi példány morfológiáját tanulmányozták, és arra a megállapításra jutottak, hogy

a vizsgált madárfajok felének alakja, mérete vagy tömege tartósan megváltozott az elmúlt 70 évben a hőmérséklet változásának hatására.

A madarak teste vagy hosszúkásabbá vált (ez a költözőmadarak esetében volt jellemzőbb), vagy veszített a tömegéből (ez pedig inkább a helyben maradó fajoknál volt észlelhetőbb), de mindkét változás azt eredményezte, hogy megnőtt a testfelületük. A madarak testfelszínének a testtömeghez viszonyított aránya 28,9%-kal nőtt az évtizedek folyamán, ami 12,2 Celsius-fokos felmelegedést tükröz vissza, mivel az alakváltozást egyaránt észlelték eurázsiai és afrikai költözőmadaraknál, egyértelműen globális jelenségről van szó.

A kutatók szerint az emelkedő hőmérséklet „durván egy nagyságrenddel erősebb” hatást gyakorolt a madarak morfológiájára, mint a földrajzi eltérés, ami azt jelzi, hogy a madarak „közös választ” adtak az éghajlati feltételek változására.

A tanulmány szerzői szerint attól lehet tartani, hogy az eddig tapasztalt rugalmasság esetleg már nem lesz elegendő, ha tovább emelkedik a hőmérséklet.

(Forrás: MTI, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Százból csak egy ember lélegzik tiszta levegőt

Szinte az egész emberiség ki van téve a légszennyezésnek.

Egy gomba mentheti meg az emberiséget attól, hogy belefulladjon a műanyagba

95%-os hatásfokkal dolgozik, és akár két hét alatt is képes darabokra bontani bizonyos műanyagokat.

Annyi a barnamedve a Pireneusokban, mint száz éve soha

Az ezredfordulóra majdnem kihalt a térségből, de működik az újraszaporítási program.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés