A Mercedes Zetros teherautóból átalakított lakóautóban egy étkezővel egybekötött konyha, fürdőszoba és egy hatalmas franciaágy is van.

Nem volt egyszerű mindent bepréselni ekkora helyre, hiszen a szinte az alapjaitól újraépített autó utastere mindössze 5,6 méter hosszú, de a karosszériáért felelős Hartmann Spezialkarosserien megoldotta a dolgot, többek között egy az autó oldalából elektromosan kicsúsztatható elemmel, amely két és fél méterrel növeli meg a lakóautó alapterületét.

Talán ennél is nagyobb munkát vállalt magára a beltér kialakításáért felelős Hünerkopf, akik a nem túl tágas térbe egy L-alakú ülőgarnitúrával kiegészített konyhát, vécével és zuhanyzóval felszerelt fürdőszobát és hatalmas franciaágyat álmodtak.

A kocsiban emellett van két LED-es monitor, Bose hangrendszer, műholdas antenna és internetkapcsolat is, ami a háromszáz literes víz- és hatszáz literes üzemanyagtartállyal együtt már egészen hosszú utakra is lehetőséget biztosít - természetesen szigorúan off-road terepen.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

Így jutottunk a nyugati minimalizmustól az eklektikus ezredfordulón át az okosotthonokig – 20 éves a MaxCity, Kovács Zsófival beszélgettünk

További cikkeink a témában