Halászlé, töltött káposzta, lazac, virsli és véres hurka – karácsonykor minden családnak megvan a maga gasztrohagyománya. Körbekérdeztünk itthon és külföldön is, kinél mi kerül az ünnepasztalra.
Gyerekkorom karácsonyait egy dolog pecsételte meg: a halászlé. Akkor még nem tudtam, hogy létezik bajai meg tiszai, csak azt, hogy karácsonykor hal van, pont. A 90-es években már az is eseménynek számított, ha egyáltalán lehetett halat kapni, aztán jött a karácsony előtti csúcsélmény: a ponty vidáman lubickolt a fürdőkádban. Abban a fürdőkádban, ahol az egész család fürdött, és ahova – nem egyszerre, de – a mosógép szennyvize is folyt.
Nem részletezem, milyen tortúrán ment keresztül az a szerencsétlen hal, mire az úszkálásból halászlé és rántott halpatkó lett, de akkor ennek örültünk. Az évi egy halfogyasztást ezzel letudottnak tekintettük.
Ma már felvilágosult felnőttként sokkal több halat eszem. Magyar tavi halakat, lazacot, fehér húsú tengeri halakat és mindenféle tengeri izét. Ettől függetlenül a szenteste még mindig a halászléről szól: pontyfilé-harcsa páros, bajai elkészítés.
Idén ebédre skandináv lazacleves és mákos guba lesz. Este rántott hal mellé egy átalakított tőkehal-chorizo orzo recept, ahol a tőkehalat Viktória-tavi fogas helyettesíti, a chorizót pedig szárított paradicsom, hogy az is ehessen belőle, aki december 24-én nem fogyaszt húst. December 25-én az öcsém főz – ott mindig meglepetés van. December 26-ára nyúlvadas és karfiolkrémleves a terv, ha minden összejön.
Mit eszik a Player-csapat?
Körbekérdeztem a Playernél: a kép változatos. A legtöbb helyen még mindig van halászlé, sok családban töltött káposzta is. Csabáéknál például szenteste nincs káposzta, mert szabolcsiként náluk az teljesen hétköznapi kaja.
Ahol nincs halászlé, ott jön a borleves (egyszer ettem, borzasztó volt), savanyúkáposzta-leves kolbásszal (ez viszont jól hangzik). Fefe szerint a káposztaleves kifejezetten jó másnaposság ellen.
Köretfronton gyakori a gesztenye, az aszalt szilva, a franciasaláta és a krumplisaláta. Úgy tűnik, a lazac lassan kiszorítja a pontyot a menüből.
És mit esznek máshol?
A családom egyik ága valahogy az első világháború idején Guatemalában kötött ki. Volt ott minden: asszonyféltés, véletlen baleset, homályos részletek – a lényeg, hogy messze kerültek. Megkérdeztem őket is.
Guatemalában a karácsony sztárja a tamale. Ez egy gazdag, sós fogás kukoricalisztből (masa) és zsírból, ízes, fűszeres recadóval, hússal – leggyakrabban sertéssel vagy csirkével – töltve. Kerül bele krumpli, olívabogyó, paprika, néha gyümölcs is, az egészet friss banánlevélbe csomagolják és gőzölik. Puha, illatos, laktató – és teljesen más világ, mint a mi halászlé-univerzumunk.
Észtországban is élnek rokonaim, a kárpátaljai ág ment ki oda még a 80-as években, amikor az ország a Szovjetunió része volt. Ott maradtak, nem bánták meg. Megkérdeztem őket is, mit esznek karácsonykor – nem válaszoltak. Pedig jó fejek. Úgyhogy maradt a ChatGPT.
Az észt karácsonyi menü laktató, húsos és nagyon hagyományos: a központi fogás a verivorst, azaz árpás véres hurka, sült sertéshússal, enyhébb savanyú káposztával (hapukapsas) és főtt vagy sült krumplival. Mellé fekete kenyér, édeskés mustár, desszertnek fűszeres mézeskalács, az ital pedig glögi.
Németországban friss a rokoni szál, ott is körbekérdeztem. Szenteste virsli krumplisalátával, hogy aznap legalább ne kelljen sokat főzni. 25–26-án jöhet a sült kacsa vagy vad, gombóc, káposzta, barna szósz. Szilveszterkor raclette, január elsején pedig fánk, amiből egy mustárral van töltve. Aki azt kapja, annak szerencséje lesz. Állítólag.
Egy biztos: karácsonykor mindenhol esznek. Csak máshogy. És valahol mélyen mindannyiunk emlékeiben ott úszik egy ponty egy régi fürdőkádban.
