Moszkva tele van brutális szovjet építészeti emlékekkel, a végtelen panelerdőktől a hetvenes évek sci-fi filmjeibe illő középületekig, de még ebben az erős mezőnyben is kiveri a biztosítékot a Bolsaja Tulszkaja utca 2. szám alatti monstrum.
Első ránézésre mintha egy gigantikus óceánjáró hajó lenne a város közepén. Pedig egy 14 emeletes, 400 méter hosszú lakóház, egy valóságos fekvő felhőkarcoló. Nem véletlen, hogy a helyiek csak Hajóháznak hívják. Ahogy ott áll az alacsonyabb épületek közt, tényleg olyan, mint egy hajó, ami beúszott a városba, pedig az eredeti tervek ennél durvábbak voltak.
Az épületet 1986-ban (igen, pont a csernobili évben) húzták fel, méghozzá nem is akárkinek: a szovjet atomipari minisztérium megrendelésére, a lakásokat az atomipar elitjének, a dolgozóknak és családjaiknak szánták. Az építészek, Vlagyimir Babad és Vszevolod Voszkreszenszkij pedig úgy döntöttek, ha már az atomszektor a megrendelő, az épület formája tükrözze is azt. Az eredeti koncepció szerint a ház egy atomreaktor alakját idézte volna meg.
A reaktort a nép végül átkeresztelte hajóvá, ami talán barátságosabban hangzik, de a ház méretei így is letaglózók.
A méretek önmagukért beszélnek: a ház majdnem fél kilométer hosszú, kilenc lépcsőháza van, és egészen pontosan ezer lakás található benne,
lényegében egy komplett falu egyetlen épületben. (Összehasonlításképpen a tízemeletes óbudai Faluház hossza 315 méter.) A tervezők zseniálisan oldottak meg egy ezzel járó problémát. A közel fél kilométer hosszú tömböt megkerülni elég nagy szívás lenne, ha az ember csak át akar ugrani a túloldalára, ezért hatalmas, oszlopos átjárókat terveztek az épület alsó felébe, így simán át lehet sétálni a gigantikus monstrum alatt.
A Hajóház a brutalista építészet csúcsa, egyszerre ijesztő, monumentális és közben váratlanul praktikus. Ma is Moszkva egyik legérdekesebb épülete, egyben egy emlékmű a kései Szovjetunió nagyzási hóbortjának, ahol egy atomreaktorból is simán lehetett lakóház. Vagy óceánjáró. Mégsem ez a város leghosszabb épülete, hanem az az 1970-re elkészült lakótömb, amit szintén Voszkreszenszkij tervezett, és ugyan csak hét emelet magas, mégis igazi fekvő felhőkarcolónak számít a 736 méteres hosszával.
Ez is érdekelhet:


