Durván felgyorsult a panelek drágulása.

A Cordia közleménye szerint az Otthon Start program hatására tovább gyorsult a használt lakások drágulása Budapesten, több kerületben pedig a panellakások ára emelkedett a legnagyobb mértékben, lehagyva a téglaépítésűekét. Ez azt eredményezte, hogy

már vannak olyan, házgyári technológiával épített lakótelepek, ahol a felújított lakások négyzetméterára bőven meghaladja az Otthon Start 1,5 millió forintos plafonját.

Az élen a XI. kerületi Gazdagrét áll 1,7 millió forint feletti négyzetméterárral, de drágább 1,5 millió forintnál a felújított panellakások négyzetmétere a szintén XI. kerületi Őrmezőn és Kelenföldön, a III. kerületi Aquincum-Római lakótelepen, a IX. kerületi József Attila lakótelepen és a XIV. kerületi Alsórákoson.

Nincs budapesti panellakás 39,9 millió forint alatt

Negyvenszeres az árkülönbség a legdrágább és a legolcsóbb panellakás között.

A jó állapotú, de nem teljesen felújított házgyári lakások esetében 100-200 ezer forinttal alacsonyabb az átlagos négyzetméterár, így ezek már jellemzően megfelelnek az Otthon Start feltételeinek.

A listavezető XI. kerületben az új építésű lakások 2023-ban még 75 százalékkal kerültek többe a jó állapotú, illetve csaknem 60 százalékkal a felújított panellakásokhoz képest. Ez a különbség a múlt év végére 24, illetve 16 százalékra csökkent.

A kerületen belül az őrmezei és a gazdagréti lakótelepen egy felújított, de csaknem ötven éve épült panellakás átlagos négyzetméterára gyakorlatilag megegyezik egy közelben épülő zöldövezeti lakópark új építésű kínálatának alsó sávjával.

A tempós drágulás miatt máshol is rendkívül alacsony szintre csökkent az új lakások felára a panelekhez képest. Zuglóban például az új építésű otthonok 2023-ban még 70 százalékkal voltak drágábbak, mint a jó állapotú házgyári lakások, míg 2025 végén már csak 24 százalékkal.

A különbség a felújított XIV. kerületi panelek esetében 57 százalékról 15 százalékra olvadt. Az új lakások felára legutóbb 2019–2020-ban volt ilyen alacsony, ami azt jelenti, hogy az elmúlt hat évben nem volt ilyen jó lehetőség zuglói panelról szintén zuglói új építésűre váltani.

A IX. kerületben is hasonlóak a folyamatok, bár ebben a városrészben nem a panelek, hanem a felújított, illetve újszerű tégla lakások ára van valamivel közelebb az új építésűekéhez. Itt az új fejlesztések felárát olyan tényezők mérsékelhetik, mint a rozsdaövezeti projektek esetében érvényes visszaigényelhető áfa.

(Forrás: Cordia)

Ez is érdekelhet:

A panelkockából épült családi ház igaz története

Nem AI, tényleg létezett, de nem építkezésről lopott elemekből épült.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt csinálja veled a kávé koffein nélkül

Hetente egy bankkártyányi mennyiségű műanyag juthat a szervezetünkbe

Victoria bemutatja Phuket legdrágább ingatlanjait

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
4% Igen
96% Nem