Ami az elmúlt hónapokban ment az Uber vs. Taxi háborúban, az maga a vicc kategória. Aztán változott a helyzet, a csúnya, adót nem fizető Uber kivonult - miközben az is kiderült, hogy annyi adót fizetett be a cég, mint az összes budapesti taxitársaság együttvéve.

Azóta mi is inkább visszatértünk a saját kocsira meg a BKV-ra, és egy-egy kényszeres taxizás során a homlokunkon lüktető érrel hallgatjuk, ahogy ránk zúdul a halandzsa, az önajnározás, és az "igazság győzött" szintű kijelentések sora. A Szigeten bulizó ír srác esete - amikor a turista a Margitszigetre akart csak hazamenni, nem tudott kártyával fizetni (a terminál ugyebár minden autóban kötelező), aztán kapott egy 25 ezres számlát, egy spontán elrablást aztán meg egy istenes verést - már csak olaj a tűzre.

De elég is ennyi, jöjjön egy szebb történet Indiából, egész pontosan Bombay-ból.

A 74 éves Vijay Thakur a mérnökként lehúzott évek után úgy döntött, hogy taxis lesz. És a taxizással egyidejűleg egy szívmelengető szolgáltatást is létrehozott: ingyenesen kezdett el szállítani időseket az otthonuk és a kórház között.

Miért? Thakur így mesélt a történetéről:

"A feleségem egyik éjszaka hirtelen fájdalmat érzett a hasában. Mivel állapotos volt, ez semmi jót nem jelenthetett. Sajnos elvetélt. Akkor éjszaka egyetlen taxi sem állt meg nekünk, hiába próbálkoztunk. Mindez annyira frusztrált engem, hogy feladtam a mernöki karrierem a Larsen and Toubro-nál, és elkezdtem taxizni. Az átlag utasokból megkeresek 10.000 rúpiát egy hónapban, ezen kívül pedig ingyen szállítok mindenkit, akinek kórházi ellátásra van szüksége. Aki egyszer beül a taximba, megkapja a névjegykártyámat, és vészhelyzetben akár éjjel 3-kor is hívhat, én elviszem.

Néhány hónapja volt egy eset, ami arra ösztönöz, hogy tovább folytassam, amit csinálok. Két férfi kétségbeesetten próbált taxit szerezni az utcán, úgy éjjel 2 felé. Csak amikor megálltam, akkor láttam, hogy van velük egy nő is, akinek a teste 75%-a megégett. Egy csomó taxis pont emiatt nem vitte el, nekem majd' megszakadt a szívem. Odaadtam egy lepedőt, amit mindig a kocsiban tartok, és ámokfutóként hajtottam a legközelebbi kórházhoz. A következő napokban visszajártam és mindig megkérdeztem, életben van-e. Hála Istennek, túlélte, és mára jó barátok vagyunk, a segítséget azóta sem tudja elégszer köszönni.

Mindent megteszek, hogy eljussak olyan helyekre, ahol segíteni tudok, ahol az embereknek szüksége lehet rám. Nem minden a pénz. Az előző munkahelyemen 65.000 rúpiát kerestem, de soha nem voltam olyan boldog, mint most. 74 éves vagyok, 11 nyelven beszélek, vannak tanult gyerekeim, akikből kiváló mérnök lehet. De mindezek mellett az életem fénypontja, hogy több mint 500 életet mentettem meg azzal, hogy kórházba szállítottam az arra szorulókat.

Ettől még egy átlagos taxis vagyok, ami öröm és büszkeség számomra."

Ha a történethez még hozzávesszük azt is, hogy Indiában mennyire nehéz taxihoz jutni, rájövünk, hogy Vijay Thakur tényleg egy hétköznapi hős.

Még ha ilyen magas szintű segítőkészség nem is várható el a taxisoktól, egy dolog biztosan: hogy a munkájukat korrekten, tisztán és erőszakmentesen végezzék.

(Forrás: The Humans of Bombay)