Valószínűleg te is jártál már úgy, hogy éppen bekaptál volna egy finom falatot, ám egy szemtelen légy beelőzött és rászállt. Ilyenkor szépen elhajtottad, majd lazán benyomtad azt a finomságot, ugye? Biztosak vagyunk benne, hogy igen, pedig egy friss kutatás kimutatta, hogy a legyek tényleg rengeteg baktériumot hordoznak, éppen ezért kétszer is meg kellene gondolni, hogy megesszük-e, amit megleptek.

A szóban forgó tanulmány keretein belül összesen 116 házi-, illetve döglegyet vizsgáltak meg a világ különböző országaiban, és arra jutottak, hogy

egy átlagos légy több száz baktériumot hordoz a lábain és a szárnyain, amelyeket ürülékekből és tetemekből szednek össze, ráadásul ezeket könnyen szétszórják azon a területen, ahová leszállnak.

Ebből pedig nem nehéz kikövetkeztetni, hogy te is nagy eséllyel viszel be a szervezetedbe egy halom undorító baktériumot, ha légy által meglepett kaját eszel. Jó példa erre a legyeken gyakran kimutatott Helicobacter pylori, vagyis a legelterjedtebb gyomor-bélrendszeri kórokozó, ami elég komoly betegségek kialakulásához vezethet.

Ha vidéken laksz, valamivel kevésbé kell tartanod a legyektől, mivel a tudósok megállapították, hogy a nagyvárosban élő legyek több kórokozót hordoznak, mint a falusi testvéreik. Az viszont biztos, hogy ezeket a szemtelen dögöket a baktériumok repülő közlekedőeszközként használják, így járványszerűen terjedni tudnak.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
47% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés