Maradt négy – még néhány évig.

A Bajor Tudományos Akadémia hétfői közleménye szerint a déli Schneeferner a gyors olvadás miatt elvesztette gleccser státuszát.

„A Schneeferner jegének vastagsága jelentősen csökkent, és legnagyobb részén már a kétméteres vastagságot sem éri el, és valószínű, hogy már nem mozog”

– írta az akadémia a jelentésben. Még a legvastagabb folt is hat méter alá csökkent, holott 2018-ban még a tíz métert is elérte. A 2018–2022 közötti időszakban a gleccser felülete is a felére zsugorodott, jelenleg egyhektárnyi. Az akadémia előrejelzése szerint a megmaradt jég egy-két éven belül várhatóan teljesen elolvad. Az akadémia 1892 óta végez rendszeres méréseket a gleccseren, ezek most véget érnek.

A déli Schneeferner eltűnése azt jelenti, hogy Németországban csupán négy gleccser maradt: a Zugspitzéről induló Höllentalferner és a Schneeferner északi vonala, valamint a berchtesgadeni Alpokban lévő Blaueis- és Watzmann-gleccser.

Az Alpokban és más hegységekben megfigyelt, a klímaváltozás hatásának tulajdonított gyors gleccserolvadást a 2000-es évek kezdetétől kísérik figyelemmel. A bajor környezetvédelmi minisztérium tavalyi jelentésében arról számolt be, hogy az éghajlatváltozás miatt Németország még ebben az évtizedben elveszítheti utolsó gleccsereit is.

A tudósok korábban úgy becsülték, hogy a gleccserek az évszázad közepére tűnhetnek el.

Egy 2021 áprilisában közzétette globális tanulmány megállapította, hogy a világ szinte valamennyi gleccsere egyre nagyobb ütemben veszít tömegéből, és ez okozza a tengerszint-emelkedés több mint 20 százalékát ebben az évszázadban.

(Forrás: MTI. Nyitókép: A Nördlicher Schneeferneren hómaradványán szánkózó turisták idén júliusban, fotó: Angelika Warmuth/Picture Alliance/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

54 méterrel vékonyodott a Mount Everest legmagasabban fekvő gleccsere 30 év alatt

Nyolcvanszor gyorsabban vékonyodik, mint amennyi idő alatt jég alakul ki a felszínén.

Húsz év alatt 4700 milliárd tonna jég olvadt el Grönlandon

Nemcsak ez az aggasztó, hanem a vízszintemelkedés is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés