Jól passzol a Hundertwasser-stílusú szemétégetőhöz.

A 2017-ben létesített Leopoldau hőerőmű párjaként immár Spittelauban is szolgálatba állt egy új „power-to-heat” létesítmény, amelyet óriás vízforralónak becéznek. Az áram- és távhőhálózatot intelligensen összekötő erőmű elsődleges feladata, hogy

a szélerőművek által termelt energiatöbbletet hasznosítsa, vagyis azt az energiát, amelyre pillanatnyilag nincs szüksége az elektromos hálózatnak és egyébként elveszne.

Erős szél esetén pár perc alatt üzembe helyezik a vízforralót, amely fogadja a fölösleges energiát, és 155 Celsius-fokra forralja a vizet, hogy a környék távhőellátását segítse vele. Mivel az új erőmű működése tisztán megújuló energián alapszik, ahhoz is hozzájárul, hogy Bécs fokozatosan függetlenné válhasson a földgáztól.

Az erőmű tetőkertje a dolgozók pihenőhelye, ahol lehet kertészkedni, grillezni, és méheket is tartanak (Fotó: Wien Energie/Christian Hofer)

Az erőművek biztosítják az elektromos hálózat stabilitását minden olyan esetben, amikor az nem jut az energiaigényének megfelelő mennyiségű áramhoz. Ha túl kevés energia termelődik, akkor bekapcsolják a rendszerbe a simmeringi erőművet, amelyet az áramkimaradások kivédésére hoztak létre. Ha pedig túlkínálat van áramból, akkor lép közbe a leopoldaui és a spittelaui vízforraló, hogy a felesleget hasznosítsák.

Leopoldau egyébként az üzembe helyezése óta már összesen 38 ezer megawattóra hőt állított elő a felesleges áram felhasználásával.

Ennek alapján valószínű, hogy az a 4,9 millió eurós (kb. 2 milliárd forint) befektetés, amit a spittelaui új erőmű létrehozása jelentett a Wien Energie-nek, szintén meg fog térülni.

A Hundertwasser stílusában kialakított erőmű tetején hangulatos pihenőhelyet hoztak létre az energiavállalat dolgozói számára. A speciális ökobetonnal fedett teraszon magaságyásokat alakítottak ki, ahol zöldséget, gyümölcsöt, fűszernövényeket lehet termeszteni. Sőt, a biodiverzitás jegyében a spittelaui erőmű saját méhkassal is büszkélkedhet.

(Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája)

Ez is érdekelhet:

Bécs használná az esővizet ahelyett, hogy a csatornába vezesse

A természetben a lehulló csapadék nyolcvan százaléka ott párologhat el, ahol földet ért, városban ez az arány csak öt százalék. Bécs javítana ezen.

Bécsben távhűtés is van, nem csak távfűtés

Évente tíz-tizenöt százalékkal nő a távhűtés ügyfeleinek száma.

A bécsiek harmada termeszt haszonnövényt az erkélyén, beindult a kaszatanfolyam is

Egyre népszerűbb az önellátás az osztrák fővárosban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Múzsát keresel? Zuzanát javasoljuk!

Miért olyan kellemetlen, ha azon a bizonyos ponton ütöd meg a könyököd?

Ezt mondta Japán legidősebb, 110 éves férfija a hosszú élet titkáról

További cikkeink a témában