Vannak olyan metropolisok, amiket meg kell nézni, magunkba kell szívni őket, elmerülni a ritmusukban, és aztán vannak azok, amiket most összegyűjtöttünk egy ötös listába.
Ulánbátor, Mongólia
Ázsia számos nagyvárosa sajátos, keleti atmoszférával bír – Tokió, Hongkong, Kuala Lumpur -, de Ulánbátor nem ilyen. Ez a hely tulajdonképpen egy bazinagy Békásmegyer lepottyantva a semmi közepébe. Az Ulanbátor nevet 1924-ben kapta, a Mongol Népköztársaság (és a helyi kommunista diktatúra) létrejöttének évében, a geopolitikai viszonyok miatt a szovjet hatás erősen érezhető a város – nevezzük így - építészetén.
A szebbnek tekinthető épületek a Sztálin barokknak nevezett stílust képviselik, a maradék pedig arctalan betondzsungel. Mongólia lakossága 2.7 millió fő, ebből 1.2 millió ember itt él. Maga az ország természetesen gyönyörű, csak a kommunista-szocialista éra idején felhúzott város nem sikerült. A rendszer megbukott, de a város maradt, kellemetlen örökséget hagyva az utókorra. A modernizáció elszigetelt pontokon felüti a fejét, de a csillogó acélvázas, üvegborítású épületek éles kontrasztot alkotnak a város olyan kerületeivel, ahol még jurtákban laknak a helyiek.
Abuja, Nigéria
Ha már a Lonely Planet is azt írja egy városról, hogy „igazából nincs sok látnivaló errefelé”, az már önmagában elég beszédes, márpedig ezeket a sorokat éppen Nigéria fővárosával kapcsolatban vetették papírra. A nigériai nép hagyományaiba Abuja nem gyökerezett bele kiirthatatlanul, egy mítosz sem kezdődik úgy, hogy „réges-régen Abujában…” tekintve, hogy ezt a várost az 1980-as években kezdték építeni, és hivatalosan csak 1991-ben lett az afrikai állam fővárosa.
Abuja állítólag a kontinens egyik leggazdagabb városa, ám a külvárosai tulajdonképpen egy hatalmas, szinte egybefüggő nyomornegyedet alkotnak. A gettók egy-egy részét a rendőrség és a katonaság alkalmanként bulldózerek segítségével felszámolja, anélkül, hogy bármiféle szállást biztosítana az ott nyomorgóknak – az emberi jogi helyezettel kapcsolatban komoly gondok vannak errefelé (is). Abujában a fő látványosságot a város közelében található 400 méter magas Zuma-szikla, egy mecset, illetve a törvénykezés épületei – népgyűlés, elnöki palota, legfelsőbb bíróság – jelentik.
Iszlámábád, Pakisztán
Pakisztán fővárosa hosszú évszázadokon keresztül Karacsi volt, ám 1947-ben az ország függetlenné válásának évében az akkori elnök, Ayub Khaan kezdeményezésére az ország középső régiójában fekvő területen lévő földrajzi entitást nevezték ki fővárosnak. A város alaprajzát egy görög építésziroda alkotta meg, de szólni kellett volna a helyi kormánynak, hogy ezek már nem azok a görögök, akik az Akropoliszt és a többi szép dolgot készítették az ókorban. Iszlámábád ugyan áttekinthető és zöldebb, mint Pakisztán egyéb városai, de a hangulatostól fényévekre van, kissé élettelen, ráadásul életveszélyes.
A város mintha el lenne átkozva, 2005-ben pusztító, 7.6-os erősségű földrengés rázta meg, 2007 óta négy komoly terrortámadás zajlott a város különböző pontjain hotelek és nagykövetségek ellen, az elmúlt négy évben pedig két súlyos légikatasztrófa is történt a városhoz közeli hegyekben, Bin Laden pedig szinte a szomszédban bujkált hosszú évekig.
Canberra, Ausztrália
„Ha nem vagyok megőrülve a körforgalmakért, a külvárosokért, vagy a fűvel borított, vicces épületekért, akkor Canberra nem olyan nagy szám” – írta egy ausztrál utazó a blogjában országa fővárosáról. A helyzet az, hogy a „megcsinált” városok – beleértve a fővárosokat – ritkán sikerülnek jól, vagy azt is mondhatjuk, hogy egyáltalán nem sikerülnek.
Vibráló? Izgalmas, színes, magával ragadó? Ezek egyike sem igaz Canberrára, amelynek ellentétben a nagyszerű Sydney-vel vagy akár Melbourne-nel, még rendes strandja sincs. Rendben, nem lőnek az emberre, az utcákon rend van és tisztaság, de lássuk be, ez nagyon kevés. Helyiek nagy erőkkel igyekeznek bizonyítani, hogy a városuk penge hely, de higgyünk az erőfölényben lévő utazó bloggereknek: Canberra szívás!
Delhi, India
India minden sajátosságával együtt csodálatos hely, több alkalommal írtunk róla a Playeren, de Delhi az a város, ahol épeszű ember csak addig tartózkodik, amíg nagyon muszáj, aztán tovább is áll.
A végeérhetetlen emberáradat, a hőség, a por, a zaj, a kifogásolnivaló higiénés állapotok olyan mashupja ez, ami az igazán edzett utazókat is felőröli. Indiáról és fővárosáról mások már nyilatkoztak nagyon kritikus hangnemben („kloáka”, „pöcegödör”, vagy ott a meg nem nevezett angol úriember, aki szerint „India az a hely, ahol naponta egymilliárd ember az utcára sz&#ik”), ezeket mi kissé túlzónak tartjuk, mindenesetre idegpróbáló metropolisz, annyi bizonyos. Vannak az útikönyvekben is fellelhető parkok, paloták, múzeumok, de az utcai feelinget akkor sem lehet megkerülni. Az egyetlen pozitívum, hogy méretéhez képest nem veszélyes, elenyésző a turistákat érő atrocitások száma. Indiát szeretjük, Delhit nem annyira.