Egy világhírű fotós először látogatott Prágába, ahol aztán hátat fordított a nevezetességeknek, és inkább oda ment, ahol ténylegesen élnek az emberek.

Iwan Baan a világ egyik legismertebb építészeti fotósa, a legnagyobb elérésű szakportál, az ArchDaily egyik fő beszállítója, aki világszerte fotózza a legmenőbb építészirodák munkáit. Ehhez képest meglepő, de életében először tavaly látogatott Prágába,

és ha már ott volt, egy héten át fotózott is, gyalog, bringával és helikopterről.

Járt bel- és külvárosban, a Moldva-parti tájat is fényképezte. A végeredményt most bemutatják, és a képekből egy szép csomag a szerkesztőségünkben is landolt, többnyire a cseh főváros nyers, gyakran elhanyagolt részeiről, kilométerekre a megszokott turistaösvényektől. Az Iwan Baan: Prágai napló című kiállítás teljes egészében a CAMP-ben – mondjuk úgy: a prágai Kortárs Építészeti Központban – látható augusztus 20-ig.

A kiállítás egy képzeletbeli városi zarándoklatot dokumentál, négy fázissal: az első találkozás, a központ, periféria, természet. A látogatók szabadon bóklászhatnak a tárlaton és veszhetnek el részletekben. A kiállítóterem nagyméretű kivetítését Baan légifotóinak szentelték, ahol Prágát szokatlan szögekből, nem várt összefüggésekben láthatjuk, míg a szemközti falon megtaláljuk a fotós csaknem összes prágai képét. Nyersen, szerkesztetlenül, véletlenszerűen.

A látogatókat a legkézenfekvőbb módon, Baan audiokommentárjával vezetik be a fotós alkotói módszereibe.

„Minden új várost nagyon intuitív módon igyekszem megismerni – mondja például Baan. – Igyekszem elengedni az elvárásokat, és magából a helyből, illetve az ottani találkozásokból inspirálódni.”

„Klassz dolog megnézni a nevezetességeket, és elgondolkozni, miért fontosak a helyiek számára, ugyanakkor el kell fordulni a másik irányba is, és megnézni, ténylegesen hol élnek az emberek – folytatta a holland fényképész. – Ez a fajta interakció talán még fontosabb a város történetének megragadásához.”

Baan olyan „fontos barnamezőket is feltérképezett, mint a Žižkov teherpályaudvar vagy a Vltavská metró területe – jegyezte meg Ondřej Boháč, a Prágai Tervezési és Fejlesztési Intézet igazgatója. – A folyó melletti épületekre, ipari létesítményekre, közlekedési infrastruktúrára, szigetekre, a tájra és a körülötte zajló életre összpontosított, majd

az ellentmondásokból mozaikot alkotott, és egy városi portrét állított össze belőlük.”

A fotós kiemelte még a várost meghatározó táj, és azon belül a folyó fontosságát, amelyet „bár sok helyről nem látni, a jelenléte folyamatosan érezhető. A város és a folyó kapcsolata remekül kirajzolódik a légi felvételeken, ami számomra fontos, mert megadja, amit keresek: a részek és az egész kapcsolatát”.

A Prágai napló cím kapcsolódik Baan Insta-sorozatához (A diary of travels with the iPhone, Útinapló iPhone-nal), ahogy a városban való végtelen vándorlás, és annak képes rögzítése is a kezdetektől a Prága-koncepció része volt.

„Prága történelmi épületei erősen emlékeztetnek az olyan nagyvárosokra, mint London vagy Párizs – mondja Baan. – Ami viszont különbözik, az a bizonyos kontraszt a grandiózus építészet urbanizmusa és a város többi részének kellemes nyugodtsága közt.”

Prága fotók: Iwan Baan  •  Insta  •  Facebook

Prágai napló kiállítás
Megbízó: Prágai Tervezési és Fejlesztési Intézet
A kiállítás helyszíne: CAMP, Vyšehradská 2075/51, 128 00 Prague, Czech Republic

Iwan Baan portréképeit Vojtěch Veškrna készítette.

Ez is érdekelhet:

Fibonacci ihlette ezt a hangulatos szabadtéri borozót

Prága egykor a bor városa volt, ezeket az időket hozza vissza a városnak hátat fordító szabadtéri borozó, ahol az ültetvény saját fajtáit kínálják.

Csehszlovákia legfényűzőbb szállodája volt, de nem tudtak vele mit kezdeni

A Hotel Praha építészeti és iparművészeti szempontból is érdekes volt, mégis lebontották.

Villamosmegállót nyomtattak Prágában

Villamost és síneket nem, de a megálló épületét kinyomtatták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában