A magyar sajtó napját 1990 óta ünnepeljük ezen a napon, annak apropóján, hogy 1848-ban ekkor nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékét: a Tizenkét pont-ot és a Nemzeti dal-t. A Tizenkét pont-ból már rögtön az első követelte a sajtószabadságot. "Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs... " – kommentálta  lelkesen a történteket Petőfi is aznapi naplóbejegyzésében.

A sajtószabadság az egészséges demokrácia alapköve, maga az az állapot, amikor a sajtó munkatársai, az újságírók külső befolyástól és törvényi korlátoktól mentesen dönthetik el, mi jelenjen meg az adott sajtótermékben. Ebbe egyaránt beleérthető az alapítás és a szerkesztés szabadsága, valamint a cenzúra tilalma. Természetesen anélkül, hogy az aktuális hatalom beleszólna, a sajtószabadságnak egyébként is rengeteg korlátja létezik, kihat rá az újságírók társadalmi megítélése, a médiavállalatok piaci koncentrációja, de más jogi tényezők is, hiszen a sajtó nem valósíthat meg például rágalmazást, becsületsértést, valamint a szerzői jogokra is tekintettel kell lennie, bár ez utóbbi sárba tiprása gyakran valósul meg a Ctrl+C – Ctrl+V segítségével alkotott cikkek által.

Eltekintve attól, hogy a jelenlegi hazai helyzet szubjektív elemzésébe bocsátkoznánk, március 15-e apropóján csak röviden ismertetnénk egy nemzetközi szervezet álláspontját.

A washingtoni székhelyű Freedom House évente megjelenő Freedom of the Press (Sajtószabadság) című jelentésében számszerű indexszel jellemzi az egyes országok sajtójának szabadságát. A szervezet 0 és 100 közötti sajtószabadság-indexe annál alacsonyabb, minél szabadabb egy ország sajtója. Az index három komponensből áll: az első a sajtó működésének jogi környezetét értékeli, a második a politikai, a harmadik pedig a gazdasági környezetet. Ha egy ország indexe 30-nál nem magasabb, akkor ott a sajtó szabadnak minősül, a 31 és 60 közötti indexű országok sajtója részben szabad, míg a 60 fölötti index a sajtószabadság hiányát jelzi.

A lista szerint legkedvezőbb helyzetben jellemzően mindig a skandináv államok állnak, míg a rangsor végén olyan országok helyezkednek el, mint Fehéroroszország, Kuba, Irán, Líbia, Észak-Korea. Ezekben az országokban a független média vagy nem létezik, vagy alig képes a hatékony működésre. Az intézet szerint mindössze a világ polgárainak 14,5 %-a mondhatja el magáról, hogy olyan országban él, ahol abszolút korlátozásoktól mentes a sajtószabadság.

Magyarország egészen 1989-ig a non free státuszban volt, és egy rövid átmeneti időszakot követően (partly free) került át 1991-től a teljesen szabad kategóriába, bár a kilencvenes évek közepén is volt némi kilengés. A pontozásos indexet 1994-től használja a Freedom House, mindig az előző évre vonatkozóan, a hazai állapot ez alapján így néz ki:

Mint arra fent is hivatkoztunk, ha 30 alatt van ez az érték, az a legörömtelibb, mivel a sajtó helyzete szabadnak tekinthető.

A sajtószabadságot szintén elemző Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet rangsorában – ahol már a 2012-es értékelés is megjelent – Magyarország a 40.-ről az 56. helyre esett vissza, miközben például 2006-ban már tizedikek is voltunk.

Mielőtt azonban kétségbeesnénk, érdemes belekukkantani a rendszeresen az utolsók között kullogó Észak-Korea jelentésébe. Itt az egypártrendszerű rezsim birtokolja az összes médiát, és szigorúan korlátozza az információhoz való hozzáférést, bár az alkotmány elméletileg garantálja a szólásszabadságot. Az újságírók mind a kormányzó párt tagjai, és a büntető törvénykönyv szerint „állam elleni bűncselekménynek” minősül a külföldi rádiók hallgatása és a disszidens sajtó birtoklása. Az elkövetők általában börtönbe vagy munkatáborokba kerülnek, de a törvény kilátásba helyezi a halálbüntetést is. A nemzetközi információáramlást pár, észak-koreai menekültek által gründolt, szöuli rádióadó próbálja biztosítani.

Az országba merészkedő külföldi tudósítókat már érkezésükkor megfosztják mobiltelefonjuktól, gondosan ügyelnek arra, hogy senkivel ne beszélhessenek az utcán, és folyamatosan kontrollálják az országon belüli mozgásukat; természetesen a nagyszabású fesztiválokra és a hadgyakorlatokra a nemzetközi sajtó meghívást szokott kapni. Ami az internet szabadságát illeti, a Phenjanban élő külföldieken és a felsővezetőkön kívül az átlagemberek mindössze egy nemzeti intranethez férnek hozzá, amely nem tartalmaz linkeket külföldi oldalakra, és mivel az otthoni internethasználat is meglehetősen ritka, a legtöbben a könyvtárakból vagy munkahelyükről neteznek, így a közvetlen korlátozás még egyszerűbb.

Emlékezzünk tehát meg egy percre a szabad sajtó napjáról, és köszönjük meg Petőfiéknek, hogy napról napra a Player-cikkeit írhatjuk/olvashatjuk.