Május 20-án, azaz ma este 9 órai kezdettel rendezik meg az Olasz Kupa döntőjét, amelyben a Juventus csap össze a Napolival. A római Olimpiai Stadionban megrendezésre kerülő mérkőzés több mint egy puszta döntő, ugyanis klubcsapata és az olasz labdarúgás utolsó két évtizedének meghatározó alakja, Alessandro Del Piero 19 év után elhagyja csapatát és valószínűleg Olaszországot is. Összegyűjtöttük, hogy miért is kedveljük a vagány kis olaszt.

Magabiztosság

1993-ban, mindössze 19 évesen került a Juventushoz, ahol nem kisebb klasszissal került szinte azonos posztra, mint a fenomenális Roberto Baggio, akit a Juve, Olaszország legeredményesebb alakulata 1990-ben világrekordot jelentő 10 millió euróért vásárolt meg a Fiorentinától. A Padovától érkezett tini első kezdőként jegyzett meccsén mesterhármassal indított, és gyorsan meggyőzte a klub vezetőit, hogy megfelelő utódja lehet Baggiónak. Első idényében csak 9 alkalommal lépett pályára, a következő esztendőben már 29-szer húzta magára a zebracsíkos mezt. Csaknem 20 évvel később, 2012. május 13-án az Atalanta ellen utolsó alkalommal játszott Torinóban, a 37 éves Ale pedig góllal búcsúzott a hazai közönségtől. Az opera hazájában nem mennek a szomszédba egy kis színpadiasságért, de Ale tiszteletköre az a pillanat volt, amikor kérges szívű felnőtt férfiak is szégyenkezés nélkül pityereghettek.

Stílus

Nem csak a pályán, hanem azon kívül is stílusikon, igaz, a belőtt séró és a dizájner outfit Gucci, Dolce&Gabbana, Versace és Armani szülőhazájában alaptartozék egy magára valamit is adó talján futballista esetében. A 90-es évek közepén vékonyra nyírt pajeszával és szakállával könnyen felismerhető brandet gyártott magából, és később ugyan megvált ezektől, de a gólok, a szemtelen cselek, és a hihetetlen passzok továbbra is védjegyei maradtak. Zene iránti rajongása közismert, megjelent egy nevével fémjelzett válogatás, adott át díjat MTV Music Awardson és egy Rolling Stones koncert alkalmával is parolázott egyet a közismerten futballfanatikus Mick Jaggerrel. Nem áll tőle távol a humor: Francesco Tottinak, a római kapitánynak saját tévéshowja volt La barzelette di Totti címmel, és Del Piero is szerepelt a meghívottak között. Egy úgynevezett "Totti viccet" adtak elő, ami olyasmi, mint mifelénk a rendőrviccek. (Rendszerint úgy kezdődnek, hogy Totti bemegy a boltba, vagy orvoshoz, és így tovább…) Idén február 13-án a legenda újabb fejezettel gazdagodott: egy 2 hete kómában fekvő kislány szülei kérték meg a csatárt, hogy látogassa meg őket a kórházban, és mondjon gyermeküknek néhány biztató szót. Del Piero teljesítette a kérést, és csodák csodájára a kislány órákkal később megmozdult, végül teljesen magához tért.

Eredményesség

Sosem volt napjaink gólgyárosaihoz – Messihez vagy CR-hez – hasonlítható, de nem feltétlenül ebben rejlik fő erőssége. Rekordja a 97-98-as szezon során elért 32 gól, klubjában 517 meccsen 285 gólt lőtt, ami jobb, mint 0.5-ös átlag. Ezzel a teljesítménnyel ő a klub történetének csúcstartója, egyébként még 9 másik kategóriában is övé a pole pozíció. 7-szeres (vagy 9-szeres) olasz bajnok, 1-szeres Bajnokok Ligája győztes és világbajnok. Szabadrúgásai fogalomszámba mennek, egy bizonyos szögből és távolságból – amit az olasz sajtóban „Del Piero zónának” neveznek - szinte borítékolható volt a gól. 1997-ben a Bajnokok Ligája döntőben szerzett találata annyira rendben volt, hogy szerintünk kettőt ért. (A Juvén ez sem segített volna, hiszen a Dortmund meglepetésre 3-1-re nyert.) A 2006-os világbajnokság elődöntőjében a hosszabbításban beállva egy higgadt megoldással elsüllyesztette a házigazdákat, a franciák elleni döntőben pedig értékesítette a rá bízott büntetőt. 2008-ban egymaga ejtette ki a BL-ből a Real Madridot, a spanyol fővárosban 2 remek gólt szerezve. Rengeteg rajongója van, és olyan kollégái is csodálják, mint Ryan Giggs vagy Leo Messi, és az is beszédes, ha az ellenfél szurkolói felállva tapsolják, mint az megtörtént a Real Madrid és a Manchester United otthonában is. Nem kérdés, hogy a mély válságban lévő olasz labdarúgás jó darabig nem fog kitermelni olyan klasszisokat, mint a világbajnoki generáció idősebb tagjai.

Hűség

A klubhűség napjaink futballjában kivételes jelenségnek számít, és Del Piero pedig egyike az utolsó mohikánoknak. (Távozásával már csak egy olasz hírmondója marad egy nagyszerű generációnak és korszaknak, és az nem más, mint az AS Roma saját nevelésű, római születésű fenegyereke, a zseniális egoista, Francesco Totti.) Bár Ale nem saját nevelés és nem is torinói – a Padovától vásárolták – közel két évtizedet húzott le az Öreg hölgy (La Vecchia Signora, a klub beceneve) szolgálatában, és akkor sem hagyta el a csapatot, amikor a 2005-ös bundabotrány következtében a másodosztályba száműzték az akkor 29-szeres bajnokot. Míg a fizetett zsoldosok – Fabio Cannavaro, Thuram, Ibrahimovic – leléptek, a kapitány, és két másik világklasszis, Gianluigi Buffon és Pavel Nedved maradtak. Ale a 2004-05-ös idényben is kiállt egy türelempróbát, amikor a frissen kinevezett Fabio Capello ugyanazt próbálta eljátszani vele, mint annak idején Tottival Rómában: a házikedvenc mellőzésével akart tekintélyt kivívni magának. Míg a nagypofájú római zseni minden egyes alkalommal óriásit hisztizett, amikor lecserélték (általában a messze túlértékelt Hidetosi Nakata állt be a helyére), Del Piero csak a szezon végén kezdett nyíltan szót emelni helyzete miatt. „Ha Capello marad, én mentem volna”- írta akkor honlapján, de a Juve rajongók örömére az edző elment a Real Madridhoz. Capello lehet nagyszerű stratéga, de valójában egy szemüveges idióta és ezt azóta több alkalommal is bizonyította.

A meglepetés ereje

A statisztikákban kimutathatatlan, adatokkal nem írható le és műszerekkel nem mérhető az a faktor, amiben Del Piero a legerősebb volt, ez pedig a kiszámíthatatlanság. Ahogy mindenkinek, neki is voltak rossz meccsei, gyengébb szezonjai (különösen súlyos térdsérülése után), de rendszerint az a játékos volt, aki egy-egy megmozdulásával, vagy akár csereként beállva gyökeresen meg tudta változtatni egy mérkőzés képét. Igazi egyszemélyes taktikai elemként működött, konstans fenyegetést jelentve az aktuális opponensre, továbbá edzőjük és szurkolóik idegrendszerére. Az ellenfél térfelének bal oldalán korlátlan úr volt, megjósolhatatlan mozgásával másodpercek alatt komplett védelmeket nyitott fel és kuszált össze, hogy aztán kapura lövéssel vagy egy játékostársat kihagyhatatlan helyzetbe hozó passzal zárja le egyszemélyes offenzíváját. Del Piero a pletykák szerint az Egyesült Államokban folytatja tovább, biztosat nem lehet tudni, de az egyértelműnek tűnik, hogy kevesebbet fogjuk látni. Ma este még megnézhetjük őt csíkosban, talán a kupát is a magasba emelheti, aztán egész Olaszországgal és a kreatív, szórakoztató futballt kedvelő szurkolókkal együtt búcsút intünk neki: Ciao, Ale! Szép volt!

(Fotó: bianconero91)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon