Passzol, elkap, rúg – Az ausztrál fociról

A koala, a kacsacsőrű emlős, a kenguru és még vagy ezernyi furcsa állat hazájában ne csodálkozzunk, ha a nemzeti sport is egy elsőre értelmezhetetlen kavalkád. Ha azonban megadjuk neki az esélyt, akkor az ausztrál futball igazán szórakoztató tud lenni.

Ahonnan Krokodil Dundee és a lefolyóban fordítva kanyargó víz származik, ott nem kell csodálkozni, ha egy furcsa sportág őrjíti meg a nézők millióit. A széles akcentus hazája sokszor majdnem teljesen olyan, mint az Egyesült Államok, csak náluk mintha minden kifordítva működne. Ausztráliát nyugodtan nevezhetjük sportnemzetnek, nem véletlen, hogy minden olimpián ott vannak az éremtáblázat első negyedében, de beszélhetnénk a kiemelkedő nem olimpiai csapatsportjaikról is, mint a rögbi vagy a krikett. A cikk tárgya azonban az európai szem számára a leginkább furcsa nemzeti játékuk, az aussie rules, vagyis az ausztrál futball.

A kontinens legősibb játéka

A sportág neve önmagában beszédes, gúnyosan azt is mondhatnánk, hogy az ausztrál foci egy olyan játék, amiben vegyítették a foci, a rögbi és az amerikai futball elemeit, a biztonság kedvéért pedig egy kicsit meg is bonyolították, hogy abszolút egyedi legyen. A fenti sportágakon kívül mással nem is nagyon lehet rokonítani, talán az ír gaelic futball az, ami valamennyire hasonlít hozzá. Ezt a hasonlóságot erősíti, hogy évente egyszer összeméri erejét a két sportág válogatott csapata az International Rules Series keretén belül.

Nem is gondolnánk, de az ausztrál foci az egyik legrégebbi játék a kenguruk földjén, szabályait már 1858-ban rögzítették, vagyis elég régre visszanyúló hagyományokkal rendelkezik. Először csak Victoria államban játszották, később az egész országban elterjedt, és jelenleg 16 csapat alkotja a profi liga, az AFL (Australian Football League) mezőnyét.

Az alapszabályok röviden

  • A játékot csapatonként 18-an játsszák, egy mérkőzésen négy cserére van lehetőség.
  • A játéktér a krikettéhez hasonló, ovális pálya. Méreteire nincsenek fix szabályok, de átlagban 135–185 méter hosszúságú és 110–155 méter szélességű területen játszanak.
  • A játékidő 4x20 perc, amit futóórával mérnek, de ha a labda elhagyja a játékteret, az órát megállítják. Térfélcsere negyedenként.
  • A játékot tojás alakú labdával játsszák.
  • Pontszerzésre két lehetőség van: a gól és a behind (széles). Mindkét csapat gólvonalánál négy-négy kapufa áll függőleges helyzetben, melyek között 6,4 méteres távolság van. Gól akkor születik, ha a támadójátékos a tojáslabdát a középen álló két kapufa közé rúgja, oly módon, hogy a labdához a védő csapat játékosai nem érnek hozzá. Ha a két szélső kapu valamelyikébe talál be, akkor behindot ítélnek. A gól hat, míg a behind egy pontot ér.

A játék menete

A mérkőzés feldobással kezdődik, amikor is a bíró jó erősen a kezdőkör középpontjához vágja a labdát, onnantól megindul a harc a pontszerzésért. Az ausztrál foci ötvözi a fent említett labdajátékok erényeit, hiszen gyorsaság, jó rúgótechnika, remek kézügyesség és fizikai erő is szükséges a magas szintű műveléséhez. A játékosok nem viselnek védőfelszerelést, ettől függetlenül a kemény szerelések a játék szerves részét alkotják, ráadásul a bíró még kiállítással sem szankcionálhatja az esetleges durvább ütközéseket. Ha valami súlyos sportszerűtlenség történik, azt a mérkőzés után visszanézik, és utólag lehetséges az eltiltás.

Hagyományosan rögzített posztok nincsenek, de természetesen itt is megkülönböztetünk védőket, középpályásokat és támadókat. A középpályán ténykedik például a ruckman, a feldobásoknál a labdáért ugrik és tulajdonképpen a támadásokat irányítja; itt láthatunk egy lehetséges felállást, hogy valamennyire be tudjuk határolni a játékteret.

Fontos megjegyezni, hogy a drop- és a kézből rúgás mellett még egy lehetőség van a passzolásra, az úgynevezett handball. Ekkor a játékos egyik kezével fogja a labdát, a másikkal pedig tenyérrel vagy ököllel továbbüti azt. Akkor se lepődjünk meg, ha labdát vezető (pattogtató) játékosokat látunk, ugyanis a kosárlabdában vagy a kézilabdában megszokott módon itt is le lehet ütni a labdát. Sőt, egy játékos 15 méternél tovább nem viheti magával a labdát leütés nélkül, különben lépéshibát ítél a játékvezető.

Más kérdés, hogy ez a labdavezetés mennyire nehezen kivitelezhető a tojás alakú játékszerrel, így inkább el szokták rúgni a labdát, amivel ráadásul sokkal gyorsabban lehet az ellenfél 50 méteres vonalához eljutni. Az 50-es vonal az a határ, ahonnét már érdemes kapura lövéssel próbálkozni, ráadásul ha a támadó csapat ezen a vonalon belül mutat be markot, vagyis elkapást, akkor szabadrúgáshoz (free kick) jut, vagyis nem támadható, s így sokkal nagyobb az esélye a gólszerzésre. Fontos, hogy a labdát úgy kapja el a levegőből – mielőtt az a talajt érintené –, hogy a labda egy rúgást követően legalább 15 métert repült, de markot akkor is el lehet érni, ha az ellenfél vagy a csapattárs rúgott átadása után szerzi meg a játékos a labdát.

A lebonyolítás

Az AFL-szezon márciustól augusztusig tart (ez az ausztrál ősz és tél), két nagy részre osztható, a 22 fordulós alapszakaszra és a rájátszásra. A liga 16 csapatából az első nyolc jut be a rájátszásba, és itt az első négy rögtön egymással játszik (az első a negyedikkel, a második a harmadikkal). Ám a csavar a dologban az, hogy ennek a párharcnak a két győztese automatikusan az elődöntőbe jut, míg a két vesztes megmérkőzik a másik két párharc (ötödik vs. nyolcadik, illetve hatodik vs. hetedik) győztesével. Ez az úgynevezett double-chance.

A ligában egyébként nincs kiesés, minden évben ugyanaz a 16 egyesület szerepel, ugyanakkor az utolsó hely és a vele járó Wooden Spoon, vagyis Fakanál-díj elkerüléséért is legalább akkora küzdelem folyik, mint a bajnoki címért. A rájátszásban a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, és mindig az alapszakaszban jobb helyen végzett csapat játszhat hazai pályán. Az egész ausztrálfutball-szezon megkoronázása a Grand Final, amit a sportág egyik szentélyében, a Melbourne Cricket Groundon rendeznek meg 100 ezer néző előtt minden év szeptemberében.

Élvezetes? Naná!

Szinte hallom a szkeptikus hangokat, hogy ugyan mi ez az őrület már megint, ugyan mi újat tud ez a sport mutatni nekem az európai vagy az amerikai foci után? Természetesen első blikkre még az egész játék nagyon furcsa és kicsit szokni kell, hogy mit miért és hogyan lehet, ám ha ez sikerül, akkor egészen szórakoztató is tud lenni. Hihetetlen nagy a pörgés egy mérkőzésen, pedig azt hinné a laikus, hogy egy ilyen bazi nagy pályán elvesznek a játékosok.

A sok ütközés rendkívül látványos, csak úgy, mint a sok apró passz, a hatalmas lövések vagy a bravúros elkapások. Nem utolsósorban pedig óriási érv az ausztrál foci mellett, hogy nagyon sok a pont, és itt még akkor sem dől el egy mérkőzés, ha az egyik csapat 25 vagy 30 ponttal vezet a másik előtt. Ez a sport pontosan olyan, mint az ausztrál nép: kicsit weirdo, azaz néha kicsit érthetetlen, de teljesen szórakoztató.

Tovább:
A legfrissebb Player-cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A Szahara pokla – Marathon des Sables

(Fotók: Deadvoiddream, Sport.monash.edu, Vietnamswans, Wikipedia, Abc)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon