Miért rohad a focink: eltűnő tao-milliók, labda nélküli utánpótlás, undorító körülmények

A cikk írója 1988 óta szerves része a magyar labdarúgásnak, húszévnyi játékosmúlt után öt éve edzőként tevékenykedik. Két nyelvet beszél. Az ő gondolatai következnek.

A Szalai-féle sajtótájékoztatót követően szinte mindenhol az utánpótlásról, az edzők képzéséről, a magyar foci helyzetéről és kiutat találgató írásokkal találkoztam. Nem bírok magammal, az elmúlt negyed évszázad rám rakódott (amatőr, megyei és NB-s) focis tapasztalatait le kell írnom. Minden, amit megosztok, megtörtént. Ám mivel továbbra is szeretnék a labdarúgásban, a labdarúgásért dolgozni, a nevemet fedje jótékony homály.

Gazdasági háttér

A futballhoz pénz kell, tudjuk ezt Puskás elhíresült mondata óta, már nagyon rég. Mint legnépszerűbb sportágat, mindig is támogatták a magyar focit, 2010 óta pedig megjelent a tao, vagyis a társaságiadó-kedvezmény. Ez a lehetőség minden kis és nagy klubnak óriási bevételt jelenthetett volna, ahol viszont megjelenik a pénz, ott megjelennek a támogató vállalkozók, a pillanatemberek. A mi közép-magyarországi, kisvárosi csapatunk csak taóból (a városi támogatást, a szponzori pénzeket, jegybevételeket nem számolva) az elmúlt három évben több mint harmincmillió forintot költhetett volna az infrastruktúrára, az utánpótlásra, edzői képzésre. Ez meg is történt, papíron.

A valóság más mutat. Sikerült az öltözőket emberi használatra alkalmas állapotba hozni, melynek összértéke nagyvonalú számolás mellett is maximum hárommillió forint. A pálya melletti területből kijelöltek egy edzőpályát, amit párszor lehengereltek, és kapukat állították rá. Nem kell matematikusnak lenni, hogy észrevegyük, hogy néhány millió még hibádzik. Hova tűnt? Utánpótlásra ment el? Az utánpótláscsapatok az elmúlt három évben még új labdát sem kaptak, csak azokat, amiket már nem használt tovább a felnőttegyüttes, és mezeket sem kaptak, sőt a felnőtthöz került az egyetlen hibátlan állapotú ifi mez. Kellett edzésre.

Természetesen a dokumentációkban minden stimmel. Még tőlem is elkérték az edzői tanfolyamok számláit, hogy igazolni tudják, ők fizették. Több mint két éve várom, hogy a megígért, leszámlázott összeget megkapjam.

Akkor mégis mire ment el több mint húszmillió?

Nagy részét a felnőtt játékosok fizetései teszik ki. Kiöregedett, volt NB I-es spílerek jó pénzért vállalják még a játékot, az NB III-as csoportok összevonásával egyre inkább kiszorulnak az amatőr fociból azok, akik szeretettből játszottak. Egy győztes meccsért a csapat 500 000–700 000 forint prémiumot kap, attól függően, hogy hazai pályán vagy idegenben győzedelmeskedik. Erre jön még a benzinpénz és az alapfizetés. Mindez hivatalosan amatőr, megyei szinten. Természetesen ez a pénz borítékban cserél gazdát, semmilyen nyoma nincs, és nem is lehet.

Az egyik 19 éves játékos, aki a legtöbbet nálam játszott az ifiben, de az első csapat tagja, szinte szégyenkezve mondta, hogy havonta dupla annyi pénzt visz haza, mint az édesanyja nyolcórai munkáért. A srác az egész őszi–tavaszi szezonban összesen 42 percet töltött a pályán. Ezzel elérték azt, hogy a 18–19 éves játékosok már amatőr szinten is a pénzt nézik, ahelyett, hogy élveznék a játékot, és megpróbálnának jobbak lenni.

Akkor számoljunk még a várostól kapott támogatással, a nézői bevételekkel, és rögtön átérezhetjük, miért is jönnek a pillanatemberek a klub vezetőségébe. Természetesen ezekről a pénzekről semmiféle papír nem létezik, és az elszámolásban a jó komáktól szerzett számlákkal minden betakarható. Ez a gyakorlat nem új keletű, természetesen a tao előtt is jelen volt. Elég volt egy nagy támogató megjelenése, vagy egy focikedvelő polgármester bőkezű támogatása.

Infrastruktúra

Általában az amatőr csapatoknál egy, jobb esetben két pálya van. Természetesen mindenben elsőbbséget élvez a felnőttcsapat, ők akkor és addig mehetnek a pályára, amikor csak akarnak. Azt hiszem, ennek így is kell lennie. Mivel a kluboknak megfelelő számú utánpótláscsapatot is kötelező indítaniuk, valahol nekik is edzeni kell. Általában a kapu mögött, szerencsésebb esetben, mondjuk heti egy alkalommal a pályán. Az edzések időpont-kialakításánál figyelembe kell venned, hogy a legtöbb gyerek négyig iskolában van.

Mi szerencsés helyzetben lennénk, mert két pályánk van. A második pályát nevezzük edzőpályának, bár sem a pálya, sem az edző megnevezést nem érdemli meg. A nyári szünetben a pályán lévő fű-gaz keverék olyan mértékben nőtt meg, hogy szó szerint a derekunkig ért, egy kisebb őzcsapat gond nélkül el tudott volna benne bújni. Végül kétheti könyörgés árán sikerült traktorral levágni a gyepet, de összeszedni már nem sikerült, mert a rajtahagyott jót tesz neki… Rendszeres időtöltésünk a vakondtúrások egyengetése, és a szemét összeszedése, télen a hó eltakarítása. A talaj a sok vakond miatt mindenhol göröngyös, lyukas, sajnos erre a pályára már többször kellett mentőt hívni.

Az elsőszámú pályánk körül a salakos futópályát felszántották, hogy ne járjanak oda futni, ugyanis zavarják a felnőttek edzését. Voltunk játszani falvakban is. Sajnos előfordult, hogy nem volt meleg víz, vagy öltözői világítás, mert előző nap ellopták a villanyórát. Megszokott látvány a harminc–negyven éves tusolók, ahova az edző – látva a higiéniai helyzetet – egyszerűen nem engedheti be a játékosokat. Nem egy helyen vécé sincs, csak a jó öreg potyogtatós.

Elképesztő az ellentét az utánpótlásközpontok, az akadémiák, és bármelyik másik egyesület lehetőségei között. Volt szerencsém a bajnokságban akadémiák ellen is játszani a csapatommal, ahol fedett műfüves pályával, rekreációs központtal, fedett lelátókkal találkoztam. Furcsa volt viszont a csapat névsorát olvasni, ahol nem egy szerb, román, ukrán névvel találkoztam. Minden nacionalizmust félretéve, biztos vagyok benne, hogy nem nekik hozták létre ezeket az akadémiákat, utánpótlás-nevelő egyesületeket.

Szövetség

Kitűzték a célt, hogy legyen több igazolt játékos, és lám, több igazolt játékos lett. Igaz, ehhez játékengedélyt kellett készíttetni, még az óvodáskorú gyerekeknek is. A valóságban kevesebb gyerek focizik, mint öt vagy tizenöt éve, de papíron itt is jók vagyunk. A szövetségben helyet foglalók száma, személye nem változott, legfeljebb a pozíciójuk megnevezése, a megmaradás törvénye itt is érvényes, „az energia nem vész el, csak átalakul”. Többször megtapasztaltam már, hogy munkatempójuk egy reumás csigáéhoz hasonlít, egy e-mailben feltett kérdést legalább kétszer kell elküldeni, és minimum két hetet kell várni a válaszra.

A játékengedélyek kiadáshoz időpontkérés ajánlott, ugyanakkor hiába kapsz időpontot, egy-négy óra csúszással számolnod kell a sorra kerüléssel. Ha az ügyintézőhöz betér egy jó barát, vagy nagy ázsióval rendelkező csapat intézője, te hátra kerülsz, a frissen érkezett előre. Mióta edző vagyok, egyszer sem sikerült a szezonkezdésre minden játékengedélyt elintézni – hiába viszel fel minden papírt, fényképet papíron és digitális formában, nem fog mind elkészülni. Így jöhet még egy utazás, még egy szabadnap a munkahelyen. Előfordult már az is, hogy hiába mentünk fel munkanap, aznap éppen senki sem dolgozott.

Vannak kihelyezett szövetségi irodák is, ezek azért jók, mert a városban szereplő utánpótláscsapatok számára lehet kialakítani a bajnoki rendszert. Az elmúlt négy évben pontosan négyszer változtak a korhatárok, és pontosan négyszer változott a bajnokság lebonyolításának menete. Meglepő, de ebben a négy évben a különböző korcsoportokban négy bajnoki aranyat szereztek a kihelyezett iroda városának csapatai.

Az MLSZ évekkel ezelőtt létrehozta a mlsz.infót, ahol a digitális ügyintézés történik. Csak Internet Explorerben használható… És meglepő, de a ráköltött összegből nem futotta egy kilépés gombra. A mai napig vannak benne olyan menüpontok, melyek nem működnek, és az elmúlt három évben nem sikerült elintéznem – bár nagyon sokszor kértem –, hogy legyen egy saját belépőkódom. Az egész klub egy személy nevében intéz mindent.

Az amatőr foci margójára következő részében az utánpótlásedzőkről, a játékvezetőkről, az orvosi háttérről és a tehetséggondozásról olvashatsz.

(A képek csak illusztrációk.)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon