– Vasárnap csinálunk valamit, ráérsz? – kérdezte az egyik kedves barátom.

– Nem, az Omszki-tóból fognak kilőni valamilyen vízsugárral, vagy mi – feleltem ekkor már egyre bizonytalanabb hangon.

– És mégis mi a bánatot követtél el, hogy vízsugárral büntetnek?

– Újságíró lettem.

Teljes magabiztossággal vállaltam el a flyboard tesztelését, hiszen dög meleg volt épp, mikor szóba került ennek a valaminek a lehetősége. Merthogy gőzöm nem volt, mire vállalkoztam, annyit tudtam, amennyi a fenti párbeszédben olvasható. Kilőnek vízből, vízzel. Vagy valami hasonló baromság, a lényeg, hogy kurva hideg lesz a víz, meg talán nem árt, ha van némi vízi jártasság. Így aztán nyilván a sportos viszi el a balhét, bár bevallom, kíváncsi is voltam rá.

És féltem is. Nem a kvázi kilövéstől, vagy a repüléstől, a vízben is otthonosan mozgok, mondhatni, szeretem, bár anno az úszásórák, a 400 vegyes, vagy a 200 gyors mackóban, nem lopta be magát a szívembe, többször voltam rosszul, mint jól, de mégis egy dolgot vagyok képtelen elviselni: a hideg vizet. És miután egész héten esett, hűvös volt, sejtettem, pusztulat hideg lesz a tó, szóval essünk valahogy túl rajta, aztán lefojtom egy hekkel a Rómain, azt mondom, hogy nem volt rossz, oszt szevasz.

Nagyon kedvesen fogadtak a flyboardosok, Zsolt, az egész őrület helyi atyja jelezte, van némi csúszás, de legalább láthatod, miről szól az egész. Láttam. Nem lettem nyugodtabb. Előttem egy fiú szülinapjára kapott negyedóra vízenjárást; hát, kelt-feküdt szegény, rögtön egy arccal becsapódással kezdett. Fasza lesz, inkább megírom hasraütésből, jeleztem óvatosan Féjja kollégának. Csak annyit tudott mondani: "Ha megcsinálod, tényleg férfi leszel!"

"Szeretnél neoprén gúnyát?" – jött a számomra értelmezhetetlen kérdés a készséges lánytól. Persze, hogy kérek, ne viccelj már, rohadt hideg a víz, meg négy méterről nem akarnék félmeztelenül becsapódni, minden jöhet, ami véd. Aztán teljesen váratlanul jött az első meglepetés, kellemes volt a víz hőmérséklete, innentől már baj nem lehet, tizenöt perc, valamit majd kezdek vele, bár rém kínos lesz, ha képtelen leszek felállni akár csak egyszer is.

Zsolt megérkezett a böhöm nagy jetskivel, amiről megtudtuk, hogy 250 lóerős, és amiről én megtudtam, hogy az sok. Állítólag nagyon. Ennek a vízköpő részére van erősítve egy szennyvíz szippantására hajazó cső, vagyis az veszi át azt a nyomatékot, amit amúgy a vízbe lövellne a járgány. Na ennek a csőnek a másik végén meg van egy snowboardkötésnek tűnő valami, ami simán lehet, hogy egy snowboardkötés.

Aztán az instrukciók: "te fogod húzni a jetskit, én csak sodródom utánad, feküdj a hátadra, a lábaddal irányítsd". Eddig ez vagánynak tűnik, de aztán: "mivel én így nem tudom irányítani, a vízbe esés után az első dolgod, hogy felnézz, hol a gép, nehogy átmenjen rajtad; és lehetőleg ne ess rá!" Értem. Inkább a víz lenne hideg...

Miután behúztam a méretes vörös csodát Zsolttal együtt, hasra kellett feküdni, majd felállni a vízben, magam alá gyűrve a csövet, kötéssel együtt. Az egész mókában ez a legnehezebb, nem csak fizikailag, hanem koordinációs szempontból is, víz alatt állni, de nem a talajon, nem könnyű egy cuccal a lábadon. Aztán jeleztem, ha oké, a főnök meghúzta a gázt, irány az ég.

Az első próbálkozások alapján senki sem hitte volna a parton, hogy ez a pali valaha testnevelő tanárként végzett, harminc centi emelkedés után arccal csapódtam a vízbe. Aztán viszont a légtér és a tó ura lettem, legalábbis én azt hittem magamról, több tízméteres magasságba emelkedtem, pózoltam, büszkén döngettem a mellem, szinte elláttam a Hajógyáriig, elképesztően élveztem.

Na jó, aztán láttam a képeket, és az a tíz méter majdnem három volt, de ott ezt nem éreztem, csak büszkén egyensúlyoztam a vízsugáron.

A flyboard látványra felveti a kérdés: mégis mi az élvezet abban, hogy ott állsz? Nehéz leírni, csak azt tudom mondani, hogy rohadt jó érzés volt elkapni az ütemet, egyensúlyozni, sőt, még becsapódni is. A legjobb, mikor elengeded magad, nem ökölbe szoruló talppal kapaszkodsz, hagyod magad állni. "Ha dőlsz, ne akarj becsapódni, menj utána, nem esel le." És tényleg, amikor képes vagy visszahozni a zuhanást, komolyan Jézusnak hiszed magad. Bármit is jelentsen ez.

Már majdnem ennyire jó voltam, de azt hiszem, ehhez még legalább egy alkalom kell majd:

Háttal húzni a jetskit őrületesen király dolog, tényleg Supermanként közlekedsz a vízben, pedig hát nem egy bungee jumping, még csak nem is repülőgép-vezetés. A "delfinezni szeretnél-e?" kérdés teljesen lázba hozott, ekkor már elöntött az adrenalin, szóval naná, hadd szóljon! Nem könnyű, elárulom, a vízsugárhajtású fejesugrás-sorozathoz azért kell némi ügyesség, meg lábizom, szerintem voltak már nálam jobbak is.

A negyedóra leteltével kihúztam magam és a jetskit a partra, és ekkor már teljesen elkészültem az erőmmel, a lábaim remegtek. De már mennék is újra.

Ja egyébként semmilyen vízi jártasság nem kell hozzá, még csak úszni se kell tudni. De örülök, hogy rám esett a választás.

További információért, élményötletekért nézd meg a Meglepkék oldalát, hírekért, kedvcsináló fotókért pedig a Facebook-oldalukat!

(x)

(Fotó: Féjja Zsolt)