Teljesen egyedi, első blikkre tök elmebeteg ötlettel rukkoltak ki: fussunk fel a Duna Tower tizennyolc emeletére. Sőt, legyen belőle verseny! Fergeteges buli, igazi kihívás, saját korlátaid legyőzése, karitatív célok, jó fenék, csodás kilátás – Markocsán Sándorral és Pál Balázzsal beszélgettünk a Skyrunról.
Amikor megálltunk a magyar viszonylatban tényleg monumentálisnak ható Duna Tower előtt, ahol a Skyrun két szervezőjével, kiötlőjével találkoztunk, eldöntöttem, hogy rögtön megkérdezem tőlük egész komolyan: "ti amúgy normálisak vagytok, srácok?" Aztán megvolt a bemutatkozás, a szemükbe néztem, váltottunk pár szót, és nem volt értelme már ilyesmit kérdezni – teljesen biztos volt, hogy egyáltalán nem azok. És ezt nagyon jó érzés volt konstatálni. A "normális" szó értelmezése teljesen szubjektív, ebben az esetben abszolút pozitív, akik ilyet képesek kitalálni, ne is legyenek azok – őrültek, elhivatottak, szenvedélyesek, sportemberek.
A részletekről korábban írtunk, a lényeg, hogy lesz egy verseny, ahol 402 lépcsőfokot kell megtenni, időre. Nyilván épeszű embernek elég riasztó felmenni tizennyolc emeletet, talán még lifttel is, de ezek itt futni hívnak. És még ennél is furcsább, hogy a beszélgetés végére a kedvem is megjött, de ne rohanjunk ennyire előre.
"Ez már a harmadik ilyen versenyünk, de ezen kívül tavaly olyan Skyrun-eseményünk is volt, mint a visegrádi sípályás futás, vagy épp a hármashegyi emelkedős kihívás" – mesélte Balázs. A kérdésre, hogy vannak-e még tervek, és ha igen, mik, először összemosolygott a két szervező, majd egymás szavába vágva dőlt belőlük a számtalan ötlet, amiknek egyelőre csak a bürokrácia szabhat határt. "Jövőre még többet lőttünk be, négy–öt esemény már tervben van, nem csak lépcsős, hanem terepfutós is, lesznek egészen különleges helyszínek is, de ezekről még nem mesélhetünk" – mesélte sejtelmes mosollyal Balázs.
"A csúcs? A csúcs az 2:32" – válaszolta "a mennyi a rekord itt a Duna Towerben?" kérdésemre teljesen rezignált arccal Sanyi. Pillanatra elvesztem a számok tengerében, a tizennyolc emelet egy magamfajta alföldi fiúnak maga az Empire State Building, itt Pesten meg a harmadikon élek, néha az is kihívás. "Kettő mi? Óra vagy perc?" Szerencsére ezeken csak magamban morfondíroztam, ők közben lelkesen meséltek.
Például arról, mégis hogy lehet erre egyáltalán felkészülni, hiszen a kvázi vízszintes, klasszikus futás teljesen más, még akkor is, ha ez csak pár perc. Sanyi, aki hosszútávfutókat készít fel, sőt, maga is rója az utakat, leginkább maraton formájában, segített: "Lesznek ingyenes közös edzések, kettőt mindenképp tervezünk, mindkettő a Gellért-hegyen lesz a Kvázibárki szervezésében, természetesen lépcsőzős, mindenkit szeretettel várunk. De amúgy egyértelműen lépcsőzéssel lehet erre készülni, nem lehet megúszni, annyira speciális terhelést igényel. Persze nem kell feltétlenül minden nap felrohanni négyszáz lépcsőn."
És ez a verseny, az ilyen jellegű terhelés nem kizárólag a futóknak szól, ott vannak például a tűzoltók vagy a katasztrófavédelmisek, akik ugye rendszeresen gyakorolnak lépcsőkön. Őket is szeretnék megcélozni.
"Közösségi esemény tehát a cél, ami jó buli, egy olyan különleges "nyereménnyel" például, mint a csodás pesti panoráma" – nevetnek össze. Könnyű nekik, ők gond nélkül felkocognak. De gyorsan elmondták azt is, miért jöjjenek a nők is, azon kívül persze, hogy eleve kellemes látvány egy futós leggingsben flangáló csinos versenyző.
"Az edzőtermekben is menő órák a spinning, a step aerobik, meg az ehhez hasonlók, amik a leghatásosabbak a comb és a fenék formálására, azzal a különbséggel, hogy a fitnesztermeknek nem áll rendelkezésére a lépcső, pláne ennyi. Itt meg igen. Szóval én szoktam javasolni ismerősöknek, hogy így edzenek, a Margitszigeten kocogás erre nem alkalmas. Aki képes lenyomni egy órás spinningedzést, az jöjjön" – ecsetelte Balázs, aki triatlonos múltjával tapasztalt szakembernek számít. "És egyébként abszolút nem szégyen, ha "belesétálsz" a versenybe, az is egy élmény, ha megtapasztalod, hol a határod, hol jön a holtpont, amikor csak futsz és futsz, aztán egyszer csak "beállsz". Más, mint a hagyományos futásnál."
"Ennél fogva egyébként jó tanács, hogy okosan kell beosztani az erődet, okosabban, mint amikor terepen futsz, persze érdemes minimum kettesével venni a fokokat, és ami fontos: ott a korlát, használd, akárcsak a karodat!" – szól közbe Sanyi.
Ha már lépcső: más célok is lebegnek a srácok szeme előtt, ugyanis nem csak a versenyzőknek okoznak örömet azzal, hogy megszervezték ezt az óriási bulit.
"Fontos elmondani, hogy mivel jó a kapcsolatunk a Suhanj! Alapítvánnyal, egy kis karitatív célt is szeretnénk a történetbe csempészni, örökbe lehet fogadni lépcsőfokokat, minimum ezer forint per lépcső, a verseny előtt kirakjuk a lépcsőre az örökbefogadó nevét. A bevételből pedig egy a mozgáskorlátozottak számára is használható sporteszköz szeretnénk venni, reméljük, összejön annyi pénz!"
A versennyel kapcsolatban fontos infó, hogy órás blokkokban, egyenkénti indítással zajlik, 20–30 másodpercenként rajtolnak az adrenalintól túlfűtött versenyzők, mindenkinek saját chipje lesz, az méri az időt. Négy óra (16:00–20:00) van a versenyre, tehát amiatt sem kell izgulni, hogy lekésed az rajtot, majdhogynem akkor indulsz, amikor épp odaérsz, vagy amikor felkészültnek érzed magad. Minden óra elején lesz egy negyedórás blokk, amikor bejárhatod a lépcsőházat, kipróbálhatod, milyen ütemben szeretnéd venni a lépcsőket.
Bármennyire is lelkesítő a srácok elhivatottsága, kibukott belőlem a laikusnak tűnő kérdés: ezt amúgy tényleg végig lehet csinálni átlagos edzettséggel?
"Mindenkinek lehetősége lesz lejönni lifttel, ha úgy érzi, nem megy; minden emeleten lesz segítő, orvosok is felügyelik a versenyzőket, a mentő készenlétben áll – de nem lesz rájuk szükség, mert még soha senki nem adta fel!"
Ennek tudatában elgondolkodtató, hogy elinduljak-e, mert én sem szeretném elrontani ezt a remek statisztikát, ám a lendület, az inspiráció, ami a srácokból árad meglehetősen sodró, úgyhogy mától lépcsőn rohanok fel a irodába.
És te jössz a Skyrun Duna Tower versenyre? Ide kell felfutni, nézd csak:
(Fotó: Nagy Gergely)